Foci

Heynckes: Vége!

Jupp Heynckes (jupp heynckes, )
Jupp Heynckes (jupp heynckes, )

Befejezi edzői pályafutását Jupp Heynckes. A Der Spiegel című hírmagazin legfrissebb számában megjelent interjújában kijelentette, hogy a jövőben nem kíván edzőként dolgozni.

A Bayern München korábbi trénere páratlan hármas sikert ért el, hiszena német bajnokságot és a kupát, valamint a Bajnokok Ligáját is megnyerte a bajorokkal, így búcsúzott a kispadtól.

A Német Kupa döntőjében, a VfB Stuttgart ellen aratott győzelem utáni, a búcsút hivatalosan is megpecsételő sajtóértekezleten a közelmúltban Jupp Heynckes még csak annyit mondott, hogy egyelőre a pihenést választja, azt azonban akkor még nem zárta ki, hogy akár egy klubcsapatnál, akár egy nemzeti válogatottnál újra megbízatást vállal.

Ezúttal azonban a Der Spiegelnek már egyértelműen nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy nem áll szándékában még egyszer leülni a kispadra.

“Sikerült méltó módon befejezni” – fogalmazott a volt edző, aki ezúttal először elismerően szólt az utód, Pep Guardiola szerződtetéséről is. Úgy vélekedett, hogy helyes döntés volt, amely a generációváltást szolgálja. 

A Bayern München elnöke, Uli Hoenesss adócsalási botrányáról szólva kijelentette: “Hoeness helyzete mindenkit, aki közel áll hozzá, aggaszt”. Jupp Heynckes kijelentette, hogy “barátja nagy hibát követett el”, ugyanakkor óvott az előítéletektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik