Foci

Spanyol nyerőembert fogott a City

Jesus Navas (jesus navas, )
Jesus Navas (jesus navas, )

A világ- és Európa-bajnok Jesus Navas a Manchester City labdarúgócsapatában folytatja.

Újabb spanyol játékos fordított hátat a La Ligának és engedett az angol bajnokság csábításának. Jesus Navas átigazolása kedden vált hivatalossá, miután Spanyolország soros mérkőzése (2-0 Írország ellen) előtt átesett az orvosi vizsgálatokon New Yorkban.

A 27 esztendős szélsőért 14,9 millió fontot fizetett a Manchester City a Sevillának. Ez a manapság megszokott összegek mellett egész jó üzletnek tűnik, ugyanis Jesus Navas remek játékos, aki sokszor talán túlzottan is háttérbe szorul.

„A Manchester City egy nagy kihívás a számomra, épp itt volt az ideje a váltásnak. Örülök a lehetőségnek és annak, hogy meghoztam ezt a döntést. A Premier League az a sorozat, ahol nagyon gyors a játék, ez pedig fekszik nekem. Már nagyon várom, hogy játszhassak. A klub nagyon bízik bennem, azon leszek, hogy ezt megháláljam” – mondta a szélső a klub honlapjának.

Jesus Navas még csak 15 esztendős volt, mikor nevelőegyesületét, a Los Palaciost hátrahagyva csatlakozott a Sevilla akadémiájához. 2003 novemberében debütált a felnőttcsapatban, azóta 393 mérkőzést húzott le az együttes színeiben, ezeken pedig 34 találatot szerzett. Klubszinten nyert két UEFA-kupát (2006, 2007), egy európai Szuperkupát (2006), két spanyol Király Kupát (2007, 2010), valamint egy spanyol Szuperkupát (2007).

Jesus Navas 23-szoros spanyol válogatott, 2009-ben kapta meg az első meghívóját. Tagja volt a 2010-es vb-győztes, valamint a 2012-es Európa-bajnok nemzeti csapatnak is, igaz, többnyire csak a kispadról szállt be. Két gólja van eddig címeres mezben, az egyiket épp az Eb-n szerezte, a Horvátország elleni találattal nyerte meg a C csoportot a későbbi győztes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik