Foci

Nincs veszélyben a Loki és a Fradi stadionja

albert stadion (albert stadion)
albert stadion (albert stadion)

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint.

“A magyar kormány helyzetértékelése szerint mindenfajta külön intézkedés nélkül a magyar költségvetés hiánya az EU által megkövetelt három százalék alatt marad, nem kell hozzá semmilyen kiigazítás” – mondta a hajdúsági város polgármestere a Sport TV Sportgazdaság című műsorában, amely pénteken kerül adásba.

A politikus emlékeztetett rá, az EU szerint nem tarható az előírt államháztartási hiány, ezért kért intézkedéseket a magyar kormánytól. Elmondása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EU megnyugtatására előkészített különböző, a kiadások csökkentésére vonatkozó terveket, ezt az EU jóváhagyta, de ezeket csak akkor kell megvalósítani, ha az uniónak lenne igaza.

Fotó: dvsc.hu

“Szerintem nincs igaza az EU-nak, és az azóta eltelt időszak is bennünket igazol. Innentől kezdve ezt a kérdést fel sem kell tennünk, mert ha nekünk lesz igazunk, akkor a stadionépítés semmilyen módon nincs veszélyben” – jelentette ki Kósa.

Fürjes Balázs az FTC-stadionnal kapcsolatban, mint a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, a fővárosban való előnyös elhelyezkedése miatt el tudnak adni egy 30 ezer négyzetméteres, nagyon különleges telket nyílt pályázaton, ami az építkezés költségeinek nagy részét fedezni tudja.

A műsor vendége volt még Tarsoly Csaba, a bajnok Győri ETO FC tulajdonosa, aki hangsúlyozta, a győri stadion minden UEFA-paraméternek megfelel, egyetlen kivétellel. Nemzetközi kupadöntő helyszíne csak olyan stadion lehet, ami 30 ezernél több nézőt fogad be. Ez azt jelenti, hogy a Győr valóban hazai pályán játszhat akkor is, ha feljut a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga főtáblájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik