Foci

Az MLSZ szombattól osztályoz

Ceglédi VSE (ceglédi vse, szolnoki máv fc)
Ceglédi VSE (ceglédi vse, szolnoki máv fc)

A másod- és harmadosztályban való szereplésről döntő osztályozók első meccseit június 8–9-én, a visszavágókat június 15–16-án rendezik meg.

A 2013/14-es idénytől jelentősen átalakul a magyar labdarúgás piramisrendszere. Az NB1 ugyan nem változik, egyelőre marad a 16 csapat, de az NB2 az eddigi kétszer 16 csapat helyett felére csökken, és az NB3 is összemegy, mint gatya a mosásban.

Ezért van szükség az osztályozó mérkőzésekre, amelyeket az MLSZ ezen és a következő hétvégén bonyolít le. A kupamérkőzések oda- és visszavágó rendszere szerint működő, kétmeccses osztályozókat attól függetlenül megrendezi az MLSZ, hogy az érintett csapat kapott-e liszenszet a következő idényre vagy sem.

A létszámcsökkenés lényege egyrészt, hogy kevesebb NB-s csapatban összpontosuljanak azok a játékosok, akik tudásuk alapján képesek első és másodosztályú szinten futballozni, másrészt a magyar (futball)gazdaság nem bír el ennyi profi klubot.

Tavaly, az NB2-es rajtot felvezető írásunkban úgy fogalmaztunk: Ma indul a harc az egzisztenciákért. Most azt írjuk, a következő két hétvégén egy esetleges kiesés esetén ha csapatok nem is szűnnek meg, de mindenképp kevesebb hivatásos labdarúgó, edző, masszőr, szertáros stb.  lesz a magyar labdarúgásban. A szövetség ettől is színvonal-növekedést vár.

NB2-es, NB3-as osztályozók

Aki izgalmas, igazán vérre menő meccseket akar látni, a hétvégén az alábbi helyszínekre látogasson ki:

NB2, 2013.06.08. szombat 17.00

FELSŐTÁRKÁNY SC – SZOLNOKI MÁV FC
TATABÁNYA – BUDAÖRSI SC
SOROKSÁR – CEGLÉDI VSE
DOROGI FC – SZIGETSZENTMIKLÓSI TK
DUNAÚJVÁROS PASE – SOPRONI VSE
VÁRDA SE – SZEGED 2011

A visszavágókat 06.15-én, 17.00 órakor rendezik

A 2013/14. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság indulási jogát eldöntő osztályozó 1. mérkőzéseit a következő kezdési időpontokkal tűzték ki:

2013.06.08. szombat 17.00

RKSK – VERESEGYHÁZ VSK
TISZAFÜREDI VSE – LÉTAVÉRTES SC `97
TÁPÉ ESK – CIGÁND SE
TOMOR-LAK KSE – FC TISZAÚJVÁROS
MARKAZ FC – DUNAHARASZTI MTK
TÖKÖL VSK – KEMECSE
KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK – MTK BUDAPEST
JÁSZAPÁTI VSE – ÚRKÚT SK
NAGYATÁD FC – KŐSZEGI SK
PÉCSVÁRAD SPARTACUS SK – SZENTLŐRINC SE
IKARUS BSE – DIÓSDI TC
BALATONFÜREDI FC – NKSE BALATONSZÁRSZÓ
VELENCE SE – PMFC II
MAGLÓDI TC – KECSKÉD KSK
VIDEOTON FC II – GYŐRSZEMERE KSK
ÚJBUDA FC – ZALASZENTGRÓTI VFC
MAJOSI SE – MTE MOSONMAGYARÓVÁR

2013.06.09. vasárnap 17.00

MÉHKERÉKI SE – GYULAI TERMÁL FC
REAC – BERKENYE SE
EBES KKSE – KÖRMENDI FC

A visszavágókat 2013.06.15–16.-án, 17 órától rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik