Foci

Nagy bulit csapott a Bayern

bayern münchen (bayern münchen, )
bayern münchen (bayern münchen, )

Vasárnap hajnalig ünnepelt a Bayern München, miután a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-siker után a Német Kupát is megnyerte.

Fotó: AFP

A sorozat szombati döntőjében a berlini Olimpiai Stadionban telt ház, több mint 75 ezer néző előtt 3-2-re legyőzte a VfB Stuttgart együttesét, ezzel a német futball történetének első triplázója lett.

Az együttes csak vasárnap indult vissza Münchenbe, így az ünneplésre még Berlinben került sor. A középpontban a Bayern kispadjától búcsúzó Jupp Heynckes állt, akinek a német edzők közül elsőként sikerült a hármas siker.

A Bayern München a hetedik csapat lett Európában, amelynek összejött a triplázás, ezt a bravúrt 2010-ben az Internazionale, 2009-ben az FC Barcelona, 1999-ben a Manchester United, 1988-ban a PSV Eindhoven, 1972-ben az Ajax Amsterdam, 1967-ben pedig a Celtic Glasgow hajtotta végre.

Franz Beckenbauer, a Bayern tiszteletbeli elnöke azt hangsúlyozta, hogy a páratlan siker mindenekelőtt Jupp Heynckesnek köszönhető.

Karl-Heinz Rummenigge elnök  már korábban bejelentette: amennyiben a bajnoki cím mellé a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerik a csapat labdarúgói, rekordösszegű prémiumra számíthatnak.

Az elnök közvetve arra is utalt: továbbra is remélik, hogy Heynckes csak a kispadról távozik, és nem hagyja el a Bayern együttesét. Heynckest a Barcelona korábbi trénere, Josep Guardiola váltja az edzői poszton.

Maga a sikeredző – aki a Német Kupában aratott győzelmet “szuperajándékként” könyvelte el – a legfrissebb hírek szerint kedden nyilatkozik további terveiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik