Foci

Mesternégyessel lépett ki Európába a Sevilla

Alvaro Negredo, Sevilla (alvaro negredo, sevilla, )
Alvaro Negredo, Sevilla (alvaro negredo, sevilla, )

A Real Sociedad szerezte meg a negyedik, azaz még Bajnokok Ligája indulást érő helyet a spanyol labdarúgó-bajnokságban, mivel a szombati zárófordulóban 1-0-ra nyert a Deportivo La Coruna vendégeként.

Négyet lőtt Negredo
Fotó: AFP

A San Sebastian-i klub öröméhez az is kellett, hogy a játéknap előtt harmadik Valencia 4-3-as vereséget szenvedjen a Sevilla otthonában, utóbbi csapat a mesternégyest szerző – és ezzel a legeredményesebb spanyol játékosnak járó címet is begyűjtő – Alvaro Negredo vezetésével így kiharcolta a kilencedik helyet, amely Európa Liga-indulást ér, mivel a végül hatodik, idén BL-negyeddöntős Málagát az Európai Labdarúgó Szövetség kizárta a kontinentális kupasorozatokból, míg a nyolcadik Rayo Vallecano a spanyol szövetségtől nem kapott olyan licencet, amellyel indulhatna nemzetközi kupában.

Kiesett az élvonalból Pintér Ádám csapata, a Real Zaragoza, amely hazai környezetben kikapott a bronzérmes Atlético Madridtól. Pintér kezdőként kapott lehetőséget, de a szünetben lecserélték. A Zaragoza mellett a sereghajtóként hiába diadalmaskodó Real Mallorca, illetve a forduló előtt még bennmaradó helyen álló Deportivo La Coruna búcsúzott az élvonaltól, míg a Celta Vigo az Espanyol legyőzésével megőrizte első osztályú tagságát.

A Real Madrid és a Barcelona mérkőzéséről ide kattintva olvashatsz.

Eredmények – Primera Division, 38. forduló

Celta Vigo-Espanyol 1-0 (1-0)
Gólszerző: Insa (16.)
Piros lap: Forlin (91.)

Deportivo La Coruna-Real Sociedad 0-1 (0-1)
Gólszerző: Griezmann (22.)
Piros lap: Bergara (84.)

Granada-Getafe 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Nolito (29.), El Arabi (63.)

Levante-Real Betis 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Rios (51.), illetve Molina (67.)

Rayo Vallecano-Athletic Bilbao 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Vazquez (19.), Piti (55.) illetve Susaeta (31.), Aurtenetxe (48.)
Piros lap: Aduriz (10.)

Real Mallorca-Valladolid 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Alfaro (17.), Marti (43.), Dos Santos (58.), Marquez (68.) illetve Bueno (30.), Omar (72.)

Real Zaragoza-Atlético Madrid 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Postiga (89.) illetve Turan (84.), Costa (90., 91.)

Sevilla-Valencia 4-3 (2-1)
Gólszerzők: Negredo (40., 44.-büntetőből, 57., 61.) illetve Banega (12.), Soldado (56., 89.)
Piros lap: Jonas (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik