Foci

37 ezren ünnepelték a magyar bombagólt

sándor györgy (sándor györgy, )
sándor györgy (sándor györgy, )

Sándor György, az al-Ittihad labdarúgója egy szép és fontos találatot szerzett a Bajnokok Kupája fináléjában.

A héten rendezték a legjobb nyolc szaúd-arábiai labdarúgócsapatot felvonultató Bajnokok Kupája 2013-as döntőjét, melyet az al-Ittihad 4-2-re nyert meg az al-Sab ellen. A győzelemben egy magyar játékosnak, nevezetesen Sándor Györgynek is szerep jutott: a középpályás csereként pályára lépve, egy jól eltalált ballábas lövéssel biztosította be övéi győzelmét a 91. percben.

„Egy remek mérkőzést játszottunk a fővárosban, Rijádban. Papírforma szerint nem mi voltunk a találkozó esélyesei, igazából már az is hatalmas dolog volt, hogy idáig eljutottunk. Csereként léptem pályára 3-1-nél a 75. percben, nem sokkal később azonban szépített az Al Shabab. Ekkor eszembe jutott az ellenük vívott bajnoki meccsünk, amikor sokáig 1-0-ra vezettünk, azonban a 86. percben egyenlíteni tudtak, a 91. percben pedig a győztes gólt is megszerezték. Bevallom, kicsit izgultam, hogy megismétli magát a történelem, szerencsére ezúttal nekem sikerült az utolsó percben gólt szerezni, ezzel pedig eldőlt a kupadöntő sorsa. Hatalmas ünneplés volt a meccs után, az érmet pedig a szaúdi herceg adta át nekünk, ami fantasztikus élmény volt. Hazafelé le is késtük a repülőnket, de küldtek egy magángépet, amivel vissza tudtunk repülni Jeddahba” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Sándor, aki azt is elárulta, hogy a stadionba kilátogató 40 ezer szurkolóból 37 ezer nekik drukkolt.

Videó Sándor György gólja 5.36-tól:

A Videotontól kölcsönbe érkező középpályás elmondta, szerencsére hamar be tudott illeszkedni a csapatba, bár mivel a szaúdi játékosok nem nagyon tudnak angolul, így velük kevesebbet tudott beszélni. Sándor azt is elmondta, hogy az országban abszolút nincs jelen a stressz, senki sem idegeskedik semmi miatt. Ez pozitív és negatív is egyszerre.

„A másik dolog, ami furcsa volt nekem, hogy a pontosság nem az erősségük. Ha például 19 órára kell edzésre mennünk, mert 19:45-kor kezdődik a tréning, simán benne van a pakliban, hogy 19:20-ra érnek csak oda a többiek, és emiatt az edzés is később kezdődik. Ha pedig megszólal az imára hívás, akkor félbeszakad a foglalkozás. Ezek mind olyan dolgok, amiket korábban profi focistaként el nem tudtam volna képzelni, de itt hozzátartozik a mindennapokhoz” – mesélte Sándor.

A válogatott focista már csak néhány napig marad Szaúd-Arábiában, aztán kiköltözik a szállodai szobájából és le kell adnia a kocsiját. Ezt követően visszatér Székesfehérvárra, ahol ott lesz a Vidi nyári felkészülésének kezdetén, amely egy június 17-i orvosi vizsgálattal kezdődik.

„Ami egyelőre biztos, az az, hogy ezen én is részt veszek” – mondta a jövőjéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik