Foci

Két év múlva nyer értelmet az Európa Liga

europa-liga-trofea (európa liga trófea, )
europa-liga-trofea (európa liga trófea, )

A csütörtökön kiszivárogtatott hír pénteken hivatalossá vált: 2015-től az Európa Liga győztese is helyet kap a labdarúgó Bajnokok Ligája következő kiírásában.

A végrehajtó bizottság erre vonatkozó döntését Gianni Infantino főtitkár jelentette be a kontinentális szövetség (UEFA) londoni kongresszusán – igaz a sajtó már egy nappal korábban megszellőztette.

A változtatás célja az, hogy növeljék a második számú európai kupasorozat presztízsét, a BL ugyanis az utóbbi egy évtizedben minden tekintetben lekörözte az EL-t. Az Európa Liga küzdelmeire az UEFA Kupa jogutódjaként a 2009/10-es szezon óta kerül sor, s a sorozat már eddig is kapcsolódott a BL-hez, amelynek csoportköre után a csoportok harmadik helyezettjei az EL-ben folytathatták kontinentális kupaszereplésüket.

Az Európa Ligát a mostani szezonban a tavaly BL-győztes Chelsea nyerte.

További változtatás az is, hogy a jelenlegi hat ország hat csapata helyett 2015-től már 12 ország 16 együttese kerül a főtáblára, azaz a csoportkörbe az EL-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik