Foci

BL-győztes a magyar lány

focilabda(960x640)(1).jpg (focilabda, világbajnokság, )
focilabda(960x640)(1).jpg (focilabda, világbajnokság, )

A Jakabfi Zsanettel felálló Wolfsburg női labdarúgócsapata legyőzte a döntőben a Lyont.

Immáron tendencia, hogy két nappal a férfiak fináléja előtt a hölgyek sorozatában is megrendezik a BL-döntőt.

Az egyik résztvevő a Lyon volt, amelynek mióta ez a neve a sorozatnak, mindig sikerült eljutnia a legjobb kettő közé, ahol korábban csak egyszer kapott ki, még 2010-ben. A másik csapat a Wolfsburg volt, amely korábban még csak kupát sem nyert, ám idén már bezsebelt egy német bajnoki címet és egy Német Kupa-győzelmet.


Jakabfi Zsanett kezdett a döntőn
Fotó: AFP

A csütörtök esti, a londodni Stamford Bridge-en 17 ezer néző előtt lejátszott mérkőzés során a Lyon játszott jobban összességében, ám bő negyedórával a vége előtt Laura Görges kezezett a saját tizenhatosán belül, Müller pedig értékesítette a büntetőt, eldöntve ezzel a trófea sorsát. A Lyont 120 mérkőzés után tudták először legyőzni a rendes játékidőben.

A Wolfsburgban nem csak hogy nevezték, de kezdőként vetették be a magyar női labdarúgó-válogatott tagját, Jakabfi Zsanettet, aki bokaszalag-szakadásból tért vissza. A magyar lány 79 percet töltött a gyepen, Puskás Ferenc után a második BL-győztes magyar labdarúgónak vallhatja magát.

Ezzel a Müller bombával nyert a Wolsfburg:

Eredmény – Bajnokok Ligája, nők, döntő

WolfsburgLyon 1-0 (0-0)
Gólszerző: Müller (74., 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik