Foci

Coulibaly megnyerte a Magyar Kupát a Lokinak

Adamo Coulibaly (adamo coulibaly, )
Adamo Coulibaly (adamo coulibaly, )

A Debrecen megvédte címét a Magyar Kupában, megérdemelten fordított a Győr ellen.

Eredmény – Magyar Kupa, döntő:

Debreceni VSC – Győri ETO FC 2-1 (0-1)

Bozsik-stadion, 2000 néző, vezette: Kassai Viktor (Erős, Albert)

DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos, Kulcsár (Sidibe, 40.), Ferenczi (Szécsi, 68.), Czvitkovics (Bouadla, 80.), Bódi – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér

Győr: Molnár – Svec, Lipták (Djordjevic, 80.), Takács, Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovic (Dudás, 63.) – Varga (Kronaveter, 32.), Kink, Andric. Vezetőedző: Pintér Attila

Gólszerzők: Coulibaly (50., 86.), illetve Andric (17.)

Sárga lap: Ramos (19.), illetve Trajkovic (45+1.), Takács (90+2.)

A Debrecen a második félidei játékával teljesen megérdemelten győzött a bajnok Győr ellen, ezzel hatodik alkalommal nyerte meg a második számú sorozatot.

A Loki az Európa Ligában indulhat, és győzelmével nyárra beírt magának a naptárba egy újabb meccset, hiszen így az MLSZ megrendezi a Szuperkupát.

A Győrnek marad a bajnoki arany.

Élő, szöveges közvetítésünk az alábbiakban olvasható.

VÉGE A MECCSNEK, ISMÉT KUPAGYŐZTES A DEBRECEN!

90+2. PERC: Takács kapott sárgát a Bouadla elleni szabálytalanság miatt.

90. PERC: 4 perc lesz a hosszabbítás!

88. PERC: Óriási győri helyzet! Pátkai fejese körülbelül 7 centire a kapufától hagyta el a játékteret.

86. PERC: COULIBALY átvette a vezetést! Igen, nem tudunk mást mondani, ugyanis a fantasztikus formában lévő, megállíthatatlan támadó a bal oldalon, Andric szögéből, mindenkit lerázván lőtt gólt. Laposan, belsővel eltekerte Molnár mellett, senki sem figyelt rá. 2-1!

80. PERC: Cserék! Czvitkovics helyett Bouadla, Lipták helyett Djordjevic.

Még negyed óra, vagy jön a hosszabbítás.

74. PERC: Újabb Loki-helyzet, Coulibaly alig fejelt mellé egy jobboldali beadás után.

73. PERC: Coulibaly majdnem mindenkit kicselezett, aki a pályán tartózkodott, de a lövése aztán elakadt a védőkben. Nagyon él ma is a támadó.

70. PERC: Abszolút 11-est nem főjt be Kassai Viktor. Sidibét buktatták, néma maradt a síp.

68. PERC: Csere! Ferenczi helyett Szécsi Márk a Lokiban.

64. PERC: Völgyi beadását húzta le Verpecz.

63. PERC: Csere! Dudás jött be Trajkovic helyére.

58. PERC: Sidibe és Ferenczi igyekezett, de a Loki támadásának a vége nem lett pontos. Jobb a címvédő.

Megérdemelten egyenlített a Debrecen, mert nekirontott a második félidőben a Győrnek.

51. PERC: Egyenlített a Debrecen! Coulibaly kapott remek indítást, Takács védekezett mellette, de gyengén, a francia-szenegáli támadó pedig lerázta, majd lőtt, a labda kikötött a kapu bal sarkában! 1-1!

50. PERC: Kronavater emelt a kapu fölé egy győri kontra végén.

48. PERC: Trajkovic lökte el Bernáthot az alapvonaltól nem messze, a 16-os oldalvonalának közelében, szabadrúgás jöhetett. Ferenczi ívelte be, Mészáros szögletet harcolt ki, de abból végül nem lett semmi.

47. PERC: Majdnem egyenlített a Loki. Sidibe fordult be, és 7 méterről laposan lőtt, alig mellé.

46. PERC: Elkezdődött a második félidő.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+1. PERC: Szabadrúgáshoz jutott a DVSC! 31 méterre a kaputól, Czvitkovics lőtte el, a sorfal kezezett, Trajkovic kapta a sárgát érte. Jöhetett az ismétlés, már 21 méterről. Bódi fölélőtte.

45. PERC: Majdnem egyenlített a Loki. Egy jobboldali beadást Czvitkovics emelte félfordulattal kapura, nem sokkal ment mellé.

44. PERC: Egy perc lesz a hosszabbítás.

41. PERC: Elég jól küzdenek a felek, nem unalmas a meccs.

40. PERC: Csere! Kulcsár le, Sidibe be. Ez nem sérülés miatt.

35. PERC: Nagy győri helyzet! Andric ment el megint a bal oldalon, szépen középre adott, Kink azonnal lőtt, a lapos próbálkozást Verpecz nagy bravúrral szögletre mentette.

32. PERC: Csere! Le kellett cserélni Vargát, helyére Kronaveter érkezett.

30. PERC: Varga Roland maradt a földön, meghúzódott az izma.

30. PERC: Andric lőtt hasonló helyzetből lőtt, mint a gól előtt, de Verpecz ezúttal védeni tudott.

28. PERC: Bódi végzett el egy szabadrúgást nagyjából 28 méterre a kaputól, jól is ment a labda a kapu felé, csak éppen Molnár kapus kezébe.

25. PERC: Kapufa! Tarmo Kink kapott emek indítást a jobb oldalon. Levette a labdát, eltolta a védő mellett, majd laposan a jobb kapufát találta el.

22. PERC: Pátkai lőtt egy győri cicázás után fölé, 17 méterről.

21. PERC: Coulibaly ma is életveszélyes, tapad a lábára a labda. Aztán a 21. percben remek szöglet jöhetett be, Máté és Coulibaly is ugrott, a labda alig ment a kapu mellé.

19. PERC: Ramos kapott sárgát, mert visszarántotta Takácsot.

17. PERC: VEZET A GYŐR! Andric egyéni akciója után a félpályáról indulva mindenkit kicselezett, a végén Máté Pétert is elfektette, és laposan a kapuba lőtt, Verpecz csak beleérni tudott a labdába – 0-1!

15. PERC: Szép mozdulat Adamo Coulibalytól, de csak arra volt elég, hogy bent tartsa a labdát, és vigye egy darabig. Aztán elvesztette.

Ott van a meccsen a Győr női kézillabdacsapatának néhány tagja, köztük Görbicz Anita is.

Tavaly a Loki nagy meccsen nyerte a döntőt, ugyanis 3-3 lett az MTK elleni finálé végeredménye a hosszabbítást követően, a 11-esek döntöttek a Debrecen javára.

10. PERC: A DVSC-nél van többet a labda, ez nem kérdés.

8. PERC: Ígéretesen mehetett előre a DVSC, mert eladta Varga a labdát, de Ferenczi kilőtte az egyik védőt, korán tüzelt.

5. PERC: Eljutott a debreceni kapuig a Győr, de Varga feladta a labdát Verpecznek.

Szurkolnak a Bozsik-stadionban, ez örömteli, ugyanis a Honvéd hazai meccsein egy ideje már nincs hangos drukkolás a B-közép részéről.

2. PERC: Nagy Loki-helyzet! Czvitkovics kapta teljesen egyedül a labdát a bal oldalon az ötös közelében Kulcsártól, de a korábbi légiós gyatra megoldást választott. Kiemelte a labdát az alapvonalon túlra.

1. PERC: Elkezdődött a meccs, a Győr kezdte.

30 millió forint a tét, ennyit kap a győztes.

19:59: A Himnusz szól a Bozsik-stadionban. A meccset megtekinti a helyszínen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is.

Hamarosan kezdődik a találkozó.

A bajnoki cím után a Magyar Kupát is megnyerheti a Győri ETO FC ebben a szezonban, legutóbb duplázni éppen a Debrecen tudott, a tavalyi szezonban.

A soros ellenfél körülbelül olyan formában van, mint az ETO, közepesen, akadozik a gépezet. A meccset abban a Bozsik-stadionban rendezik, ahol vasárnap a Győr 2-0-ra kikapott a Honvédtól.

A Loki már biztosan Európa Liga-résztvevő, hiszen a Győr a bajnok, de feltehetően “tisztán” akarnak Európába lépni, azaz a Magyar Kupa megnyerésével.

Sok sérült van a Lokiban, Szakály, Selim Bouadla, Nagy, Novakovic és Poleksic marad távol, míg a győrieknél Stevanovic és Koltai nem lehet ott a meccsen.

A játékvezető Kassai Viktor lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik