Hétfőn este a Real Madrid elnöke Florentino Perez hivatalosan is bejelentette, hogy Jose Morurinho távozik a királyi gárda kispadjáról. Persze a spanyol sajtó már hetekkel ezelőtt összeboronálta a Chelsea-vel a portugált és nyilván a bajnokság végével mindezt be is jelentik majd a londoni klubnál.
Mourinho kétséget kizáróan az utóbbi évtized legeredményesebb madridi edzője. Regnálása alatt a Madrid három trófeát nyert – hogy ez sok, vagy kevés, netán éppen elegendő, arról megoszlanak a vélemények. Tény azonban, egyszer Király Kupa-győztes (2011), egyszer bajnok (2012), kétszer bajnoki második (2011, 2013), és egyszer Szuper Kupa-győztes (2012) volt csapatával.
Az áhított 10. Real Madrid BL trófeát azonban nem nyerte meg. Ugyanakkor mindhárom évben BL elődöntős volt csapatával, ami a madridiaknak utoljára a 2002-2003-as szezonban sikerült….
Ennek ellenére a madridista szurkolókat, újságírókat régóta megosztja tevékenysége, játékospolitikája, személyisége. Mourinho láthatóan nehezen viselte mindezt. Néhány hónappal ezelőtti azt nyilatkozta: “Nehéz portugálként Spanyolországban élni!” Hogy mire gondolt?
A két ország ellentétének évszázados történelmi távlata és gazdasági jelene is van. Portugália és Spanyolország tengeri nagyhatalom volt, évszázadokig vetekedett egymással a gyarmatokért, mégis a luzitánok a spanyolokkal szembeni 1640-es győztes háborúnak köszönhetik, hogy ma önálló állam és nem az egységes Ibéria része.
Ennek megfelelően a két nemzet hagyományosan utálja egymást. „Spanyolország felől jó szélre, jó házasságra nem lehet számítani” – szól a régi portugál közmondás. Míg a spanyolok – különösen a spanyol-portugál közösségekben, pl. jelenleg is a Dél-afrikai Köztársaságban – lenézik, nemes egyszerűséggel “fehér kaffereknek” csúfolják a portugálokat.
Amit a spanyolok a múltban katonai erővel nem értek el, azt gazdasági nyomással próbálták napjainkban megvalósítani – spanyol cégek vásárolták fel a portugál vállalatokat, és spanyol áruk öntötték el a portugál piacokat. Ezért portugálok gyakorta ellenszenvvel tekintenek még a hangos, magabiztos spanyol turistákra is.
Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy Mourinho hivatalba lépése után bő egy évvel, 2012 elején már arról cikkezett a spanyol Marca, hogy a madridi öltözőben portugál és spanyol klikkek alakultak, ami viszályhoz vezetett. Akkor még a csapatkapitányi karszalag birtokosa, Iker Casillas mindezt tagadta, de nyilván nem zörög a haraszt…. Meglehet, a csapat legnagyobb sztárja, a szintén portugál C. Ronaldo folyamatos távozási szándéka is az öltözői hangulatnak tudható be.
Mourinho zsenialitása éppen abban rejlett, hogy eddigi állomásain játékosai egy emberként álltak ki mellette, még a 24. kispados futballisták is beálltak a sorba, elismerték, becsülték az igen erős egyéniségű edzőt.
Iker Casillas és Sergio Ramos ezzel ment szembe, amikor azt hitték, személyes véleményük, érdekük mindennél előrébb való, ergo a Real Madrid, a csapat van őértük és nem fordítva. Ramos később beállt a sorba, a madridi ikon Casillas nem, ezért kézsérülését kihasználva végképp kispadra ragasztotta Mourinho.
Ez már végképp sok(k) volt a spanyolnak. A sajtó és a közönség egy része azóta folyamatos támadja Mourinhot, aki láthatóan nem tudta kezelni mindezt. A portugál edző eddigi legnagyobb edzői kudarca éppen ezért nem a három év sikerességének, vagy sikertelenségének megítélésében rejlik, sokkal inkább abban, hogy a csapataira oly jellemző legendás “egy mindenkiért, mindenki egyért” egységet semmilyen módszerrel nem tudta kialakítani az öltözőben.
Mourinho feladta, a 2013-as szezon végére végleg elszakadt nála a cérna – annak ellenére, hogy 2016-ig szólt a mandátuma. Bárki jön a helyére azonban – Carlo Ancelottival kokettálnak -, fel kell kösse a gatyáját. Borítékolható ugyanis, nem lesz könnyű dolga überelni az elmúlt évek eredményeit.
