Foci

Ronaldo gólt szerzett, majd kiállították a kupadöntőn

cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )
cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )

Madridi házi döntőt rendeztek a spanyol Király kupában, hiszen a Real Madrid és az Atlético Madrid csapott össze.

Mivel a Barcelona a bajnoki címet már behúzta, ráadásul Özilék a Bajnokok Ligájából is kiestek, így nem maradt más porond számukra, ahol sikert érhetnek el, csak a Copa del Rey. A feladatuk azonban nehéz volt, hiszen a Matracosokkal szálltak szembe, vagyis akár búcsúmeccsről is beszélhetnénk, hiszen nyáron nem elképzelhetetlen, hogy mindkét együttes átalakul. 

A Realnál ugyanis Mourinho szinte biztosan távozik, de a nemzetközi sajtó Ronaldo eligazolását sem tartja lehetetlennek, míg az Atléticóból Falcaót vinné mindenki, ám egyelőre úgy tűnik meglepetés lesz az ügy vége, hiszen a Monaco áll legközelebb a gólvágó megszerzéséhez.

Fotó: AFP

A találkozót egyébként Cristiano Ronaldo gólja nyitotta, tehát a fehérmezesek remélték, ha kedvenceik már 13 perc után előnybe kerülnek, nem lehet gond. De lett, hiszen Falcao nagyszerűen tartott meg egy labdát, majd Costa elé tálalt, aki megoldotta a nehezét, és a kapuba passzolt (1-1).

A folytatásban, tehát több mint egy félidőn át viszont nem született újabb találat, pedig Özil, Benzema és Ronaldo is eltalálta a kapufát, így a hosszabbítás következett, és ismét Ronaldo volt a főszereplő: a portugált ugyanis kiállították a 114. percben, amikor Miranda góljával ismét a Matracosoknál volt az előny, így a Real emberhátrányban már nem tudott egyenlíteni. Tegyük hozzá, a piros-fehérektől is kiszállt idő előtt egy játékos, de már a 124. percben.

Eredmény – Copa del Rey, döntő

Real Madrid – Atlético Madrid 1-2 (1-1, 0-0, 0-1) hosszabbítás után
Gólszerzők: Ronaldo (13.) illetve Costa (34.), Miranda (98.)
Piros lap: Ronaldo (114.) illetve Gabi (124.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik