Foci

Három meccse maradt Heynckesnek

jupp heynckes (jupp heynckes, )
jupp heynckes (jupp heynckes, )

A Bayern München trénere, Jupp Heynckes bejelentette, az idény végén visszavonul, így már csak három meccsen dirigálja a bajorokat.

Az már tudjuk, hogy a müncheniek kispadjára a következő szezonban a Barcelona egykori mestere, Pep Guardiola ül majd le. Heynckesről azonban eddig nem volt hír, folytatja-e, és ha igen, hova költözik az edző, most azonban tiszta vizet öntött a pohárba, és bejelentette: vége.

Ugyanis visszavonul, amint véget ér a szezon. A 68 éves tréner sajtótájékoztatón elmondta, a szombati Mönchengladbach elleni összecsapás lesz számára az utolsó bajnoki. Tegyük hozzá, a Bayern idén még játszik egy német kupadöntőt és egy Bajnokok Ligája-finálét is, tehát Heynckesnek még három meccse maradt.

„Nem lesz számomra könnyű a szombati találkozó, hiszen ez nem egy átlagos meccs. Edzőként az utolsó Bundesliga-mérkőzésem lesz, ráadásul Mönchengladbachban nőttem fel. Remek összecsapás lesz, amivel a Wembley-re melegíthetünk” – nyilatkozta Heynckes, aki elmondta, öreg ő már ahhoz, hogy külföldön vállaljon munkát.

Az edző korábban a Real Madridot, az Athletic Bilbaót, a Tenerifét, a Benficát, a Schalkét és a Bayern Leverkusent is dirigálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik