Foci

A Honvéd Újpesten is nyerni tudott

budapest honvéd (budapest honvéd, )
budapest honvéd (budapest honvéd, )

Akár még a bronzérmet is megszerezheti a Budapest Honvéd, hiszen az Újpest legyőzésével három pontra vannak az MTK-tól.

A fővárosi találkozón 8 perc telt el, amikor először megzörrent a háló: ekkor Anton hibáját Martinez használta ki, és Balajcza fölött a hálóba emelt (0-1). Nem sokkal később ott volt a második kispesti gól is, hiszen Lovric fejéről a kapuba került a labda, ezzel pedig 19 perc után már 2-0-ra vezetett a Honvéd.

A szünet után is sokkal jobban és kreatívabban fociztak a vendégek, ennek pedig meg is lett a gyümölcse, hiszen megint Anton választott rossz megoldást, majd Nagy Gergő másodjára már a gólvonal mögé küldte a játékszert (0-3).

Az újpest ettől függetlenül küzdött a szépítő találatért, de ez nem jött össze a liláknak, ellenben a Honvéd megszerezte a negyediket is Martinez fejesével. A hajrában aztán az Újpest megmentette a becsületét, hiszen végül két gólt is szereztek: előbb Christ, majd Remili vette be Kemenes kapuját (2-4).

Sikerével a Honvéd három pontra megközelítette a harmadik MTK-t, így akár még odaérhetnek a piros-feketék a dobgó legalsó fokára.

Eredmény – OTP Bank Liga, 27. forduló

Újpest FC – Budapest Honvéd 2-4 (0-2)
Gólszerzők: Christ (86.), Remili (90.) illetve Martinez (8., 52., 69.), Lovric (19.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik