Foci

Tartja helyét a magyar válogatott

labdarúgó válogatott (labdarúgó-válogatott, )
labdarúgó válogatott (labdarúgó-válogatott, )

A magyar labdarúgó-válogatott továbbra is a 33. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Az első tízben nem volt változás, azaz Németország megőrizte második helyét, Argentína pedig maradt harmadik.
A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő, vb-ezüstérmes hollandok a kilencedik helyen állnak.

Egervári Sándor együttese a vb-selejtezők folytatásában szeptember 6-án a listán 34. román válogatottal találkozik Bukarestben, négy nappal később pedig a 92. észt csapatot fogadja Budapesten. A kvalifikációs csoportban szintén érdekelt Törökország a 44., míg Andorra a 205. helyen áll.

A magyarok a vb-selejtezőkig két barátságos meccset játszanak: június 6-án a 113. Kuvaitot fogadják Győrben, míg augusztus 14-én a 25. csehekkel találkoznak, szintén hazai környezetben.

A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta.

A FIFA-ranglista (zárójelben az áprilisi helyezés)

1. (1.) Spanyolország 1538 pont
2.  (2.) Németország 1428
3.  (3.) Argentína 1296
4.  (4.) Horvátország 1191
5.  (5.) Portugália 1163
6.  (6.) Kolumbia 1154
7.  (7.) Anglia 1135
8.  (8.) Olaszország 1117
9.  (9.) Hollandia 1093
10. (10.) Ecuador 1058
…33. (33.) MAGYARORSZÁG 749
…34. (34.) Románia 746
…44. (44.) Törökország 634 
…92. (93.) Észtország 411
…205. (205.) Andorra 9

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik