Foci

Döntetlen lett a nagy londoni derbi

A Premier League idei egyik legfontosabb mérkőzésén döntetlenre végzett Benítez és Villas Boas csapata.

Óriási jelentősége volt a Chelsea és a Tottenham Hotspur szerdai bajnoki mérkőzésének Londonban. Hogy miért, arról korábban már írtunk: a Chelsea, a Spurs és az Arsenal ugyanis öldöklő csatát folytat a BL_szereplést érő helyek megszerzéséért.

A három londoni csapat közül az egyik lemarad majd a Bajnokok Ligájáról. A meccs előtt a Chelsea 68, az Arsenal 67, a Tottenham 65 ponttal rendelkezett, így a Benítez-csapat esetleges győzelmével nagy lépést tehetett a legrangosabb európai sorozatba jutáshoz.


Fotó: AFP

Remekül kezdte a meccset a Chelsea, hiszen Oscar a 10. percben közeli fejessel megszerezte a vezetést (1-0). Váratlanul, egy egyéni megoldás után Emmanuel Adebayor egyenlített aztán, tőle szokatlan helyről, távolról ívelt-lőtt a kapuba (1-1).

Még a félidő előtt újra a hazaiak kerültek előnybe, Fernando Torres zseniális passza után Ramires volt eredményes (2-1). A Chelsea jobban játszott ellenfelénél, több veszélyes támadást is vezetett, miközben egyetlen egy szabálytalanságot sem követett el a Spurs játékosai ellen az első 45 percben.

Ramires aztán a második félidőben Mata passza után elesett a 16-oson belül, az arca a gyepre pattant, csütörtökön majd találkozhatunk a brazilt kigyúnyoló képekkel a neten szörfözve.

Némileg váratlan volt a Sours újabb egyenlítő találata: megint Adebayor volt a főszereplő, sarokkal tette vissza a csereként beálló Sigurdssonnak a labdát, az izlandi pedig nem hibázott (2-2).

A végén a Tottenhamnek volt több helyzete, de újabb gól már nem született, a Spurs nem tudott közelebb férkőzni a Chelsea-hez és az Arsenalhoz.

Eredmények – Premier League, 36. forduló:

Chelsea – Tottenham 2-2 (2-1)
gólszerzők: Oscar (10.), Ramires (39.), illetve Adebayor (26.), Sigurdsson (80.)

A tabella állása:

3. Chelsea 69 pont
4. Arsenal 67 pont
5. Tottenham 66 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik