Foci

Csatát nyert a Vidi, de háborút nem

győri eto fc (győri eto fc, völgyi dániel, varga roland)
győri eto fc (győri eto fc, völgyi dániel, varga roland)

Ájulás, piros lap, hatalmas potyagól, balhé - a 2-1-es vereséget szenvedő Győr 3-2-es összesítéssel jutott be a Magyar Kupa-döntőbe.

Az már kedden eldőlt, hogy a címvédő DVSC-TEVA lesz az egyik szereplője a labdarúgó Magyar Kupa idei döntőjének, szerdán pedig a bajnokságban listavezető Győri ETO, illetve a Videoton küzdött meg azért, hogy ki jut be a fináléba. A Rába-partiak várhatták kedvezőbb helyzetből a visszavágót, ugyanis az első felvonást Székesfehérváron nyerték meg 2-0-ra.

Az első félidőben összességében a Vidi tűnt harapósabbnak és az első igazán nagy helyzet is a vendégek előtt adódott, ám a kapu előterében üresen maradó Alvarez és Nikolic is lecsúszott Brachi beadásáról. A túloldalon Kink lőtt mellé ígéretes helyzetből, majd Juhász fejelt a kapufára, így nem hozott gólt a pörgős első félidő.


Fotó: MTI

Nem úgy a második, az 57. percben Kovács és Mitrovic játszott össze, majd a rövidpasszos játék után az aprótermetű középpályás talált be (0-1). Nem sokkal később síri csend támadt a győri stadionban, ugyanis egy ütközés után Nikolic maradt lent mozdulatlanul a gyepen. Egy mentőautó azonnal a pályára hajtott és hordágyon vitték le a focistát, aki idő közben visszanyerte az eszméletét. Az első hírek szerint agyrázkódás gyanújával szállították kórházba.

A 73. percben eltűnt a két csapat közti összetettbeli különbség: Gyurcsót rántották le a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Brachi értékesítette magabiztosan (0-2). Az eleve feszült hangulatú összecsapáson csak olaj volt a tűzre, hogy a második félidőt végig reklamáló Juhászt egy ütközés után második sárgával kiállították. Ezt a fehérváriak nehezen emésztették meg, így ment a szócsata az oldalvonal mellett, a játékvezetőnek kellett rendet tennie.

A hosszabbításban járt már a mérkőzés, amikor Tarmo Kink vette észre, hogy Bozovic kijjebb áll a kelleténél a kapuból, így a szélről, egy kellemetlen lövéssel mattolta a Vidi kapusát (1-2). Majdnem volt válasza erre a Vidinek, ám Torghelle jól helyezett fejesét Molnár védte hatalmas bravúrral.

Ezzel vége is lett a mérkőzésnek – a pályán. Ugyanis a lefújást követően a fehérváriak a pályára tódultak, a biztonságiaknak kellett rendet tenniük, ám a játékvezetőt kérdőre vonó focisták a biztonságiakkal is lökdösődtek. Érdekes lezárása volt ez az összecsapásnak.

A Videoton tehát hiába nyerte meg 2-1-re a mérkőzést, összesítésben a Győr 3-2 arányban bizonyult jobbnak, így az ETO jutott a döntőbe.

Eredmény – Magyar Kupa, elődöntő, 2. mérkőzés

Győri ETO FC – Videoton 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Kink (90+3.) illetve Kovács (57.), Brachi (73. – 11-esből)
Piros lap: Juhász (75.)

Továbbjutott: 3-2-vel a Győr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik