Egyik csapat számára sem volt már tétje a mérkőzésnek, hiszen az korábban eldőlt, hogy a Loki kiszállt a bajnoki címért folyó versenyből, hiszen öt fordulóval a zárás előtt 13 pont volt a hátrányuk a Győrrel szemben, ami matematikailag még behozható lenne ugyan, de a gyakorlatban erre az esély szinte nulla, míg a Diósgyőr a pocsék tavaszi szezonnak köszönhetően csak a 12. helyen szerénykedett. Így maximum a presztizs hajtotta a fiúkat, hiszen keleti rangadóról volt szó.
A meccset a hazaiak kezdték jobban, az idény végén visszavonuló Luque szép lövést eresztett el, ami akár be is akadhatott volna, gólt mégis a DVSC szerzett: a 23. percben Czvitkovics a jobb szélről lőtt át a másik oldalra egy labdát, Ferenci azt visszaküldte középre, ahol az érkező Kulcsár a kapuba passzolt (0-1).
A bekapott gól kicsit megfogta a Diósgyőrt, de a miskolciak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak: Luque szögletére Fernando robbent be középen, és fejjel volt eredményes (1-1).
A fordulás után harapósabb volt a DVTK, Seydi elképesztő ziccereket rontott, így akár vezetést is szerezhettek volna a hazaiak, de a szerencse ismét a Lokival volt: Coulibaly saját térfeléről indulva előbb Takácsot, majd Kádárt verte meg egy az egyben, levitte a labdát az alapvonalig, majd a kimozduló Ribánszki mellett a hálóba gurított (1-2). Nem sokkal később becsődölt a hazaiak lestaktikája, így Bódi egyedül lépett meg, majd elegáns mozdulattal a kapuba tekert (1-3).
A hajrához közeledve a Loki a kapufát is letesztelte, a másik oldalon viszont ismét megzörrent a háló: Tiszát buktattát a tizenhatoson belül, a büntetőt Luque könyörtelenül bevágta (2-3). A csattanó a végére maradt, öt perccel a lefújás előtt Tisza ívelt át szögletet a hosszúra, ahol Gallardo teljesen üresen kapta a labdát, majd okosan fejelt vissza. Kassai Viktor gólt ítélt, pedig erősen kétséges, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt-e a gólvonalon (3-3).
A Diósgyőr felpörgött az utolsó percekre, Tisza Tibor akár meg is nyerhette volna a meccset a hazaiaknak, végül maradt az igazságos döntetlen.