Foci
Pintér Attila (pintér attila, )

Pintér: Megnyert meccset veszítettünk el

Pintér Attila nem értette mi történt csapatával, Tomislav Sivic pedig épp azt kérte futballistáitól, amit a pályán nyújtottak.

A bajnoki címre leginkább esélyes csapat, a Győr úgy kezdett a Pals ellen, ahogy azt elvárták Vargáéktól: Völgyi, Strestik és Kamber góljai révén ugyanis már 3-0-ra vezetett az ETO a szünetben.

A fordulás után azonban teljesen megváltozott a játék képe, sokan bundát kiabáltak, hiszen a Paks előbb ledolgozta hátrányát, majd Könyves a 90. percben megnyerte a meccset a vendégeknek 4-3-ra.

“Nem tudom, hogy mi történhetett, nagyon nagy hibákat csináltunk a góloknál. Tényleg nehéz bármit is mondani, hiszen ez egy megnyert meccs volt, jól játszott a csapat, nem volt benne az, hogy a Paks ki fog tudni egyenlíteni. Ilyen hibákat nem lehet csinálni, és most már meccsről-meccsre elkövetjük ezeket. Nem lehet, el kell ezt hagynunk. Játékban az első félidőben mindent megoldottunk, és a másodikban is mentek a játékosok, csinálták, amit kell, voltak lehetőségeink is, de ilyen hibát, amilyenből gólt kaptunk, nem lehet elkövetni, hogy nem blokkoljuk a lövő játékost, nem is értem. Direkt kértem a szünetben, hogy ne essünk abba a hibába, hogy könnyelműen vesszük a mérkőzést. Két nagyon nagy gólt is rúgott az ellenfél, de azért olyan hibáink voltak, mint hogy eljöttek mellőlünk, és nem csináltunk taktikai faultot. Nem szeretnék más véleményt mondani, mert azért volt más körülmény is, azt gondolom” – értékelte a látottakat Pintér Attila, a győriek mestere.

Tomislav Sivic viszont sokkal boldogabb volt, érthető módon, hiszen ezzel a sikerrel a csapata egyre közelebb kerül az élmezőnyhöz: a harmadik hely csak hatpontra van tőlük.

“Az első félidőben nagyon jól játszottunk, és abban a periódusban kaptuk a gólokat, amikor nem érdemeltük meg, 0-1 után is nekünk volt ziccerünk. Gratulálok a csapatomnak és gratulálok az ETO-nak a bajnoki címhez. Hefflert nem a ziccere miatt cseréltem le a 21. percben, hanem azért, mert túl könnyen kiesett a játékból, nem volt meccsben, elvesztett három-négy labdát is utána, én pedig nem akartam vesztegetni az időt, egyszer kell játszanunk nekünk is tíz mezőnyjátékossal, nem bírjuk el, ha csak 7-8 emberünk van. Az ETO-t megnéztem a Vidi és a Kecskemét ellen is, és azt gondolom, hogy jól feltérképeztük őket, és adtunk egy komoly taktikai választ, ami bejött.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884149, Márton Anna és Szatmári András kardvívók edzés és interjú közben. 2019.04.08., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.