Foci

Átadták a debreceni akadémia edzőközpontját

Debrecen-Pallagon szombaton átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontja a Debrecenhez közeli Pallagon 13 hektáron épült fel 1,5 milliárd forintból. A nyolc füves és egy műfüves nagypályán, illetve a további öt kisebb méretű pályán egyidejűleg hatszázan tudnak edzeni. A csaknem egy évig tartó munkálatok finanszírozásához több mint egymilliárd forint TAO-támogatást tudtak felhasználni – jelezte Szima Gábor, a DVSC elnöke.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az 1750 négyzetméteres központi épület előtt tartott ünnepségen azt mondta: “azt a pénzt, amit a BL-ben kerestünk, itt látják”. “Nem vittük haza, nem költöttük el, itt van” – tette hozzá.

A polgármester felidézte, hogy több mint egy évtizede álmodták meg egy nemzetközi szinten is sikeres DVSC utánpótlásbázisát és új stadionját, amelyek mára valósággá váltak, válnak. Szavai szerint csak a “lécet a legmagasabbra téve” szabad bármibe is belefogni, mert a sportban is csak az lehet első, aki elhiszi magáról, hogy győzhet.

A ünnepségen részt vett Orbán Viktor is. A miniszterelnök kitért rá: bár sokan megkérdőjelezik az akadémiák és stadionok építésének helyességét a mostani nehéz gazdasági helyzetben, “én szeretném, hogyha a nemzeti önbecsülés azért ilyenkor megszólalna bennünk”.

“Miért csak mi, magyarok vagyunk képtelenek arra – ilyen futballtörténelemmel a hátunk mögött -, hogy rendbe tegyük a saját sportlétesítményeinket?” – tette fel a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik