Foci

A Vidi edzője vállalja a felelősséget

A Ferencváros az első csapat, amely öt gólt lőtt a Videotonnak idén, ezzel meg is nyerte a Ligakupát.

Nem várt különbséggel hódította el története során először a harmadik számú hazai sorozat trófeáját a Ferencváros. A zöld-fehérek 5-1-re nyertek, ráadásul ellenfelük otthonában, a székesfehérvári Sóstói-stadionban.

A Vidi igazi kupaspecialista, korábban háromszor is megnyerte ezt a sorozatot, a Fradi viszont 2004 óta először végzett az első helyen valamely sorozatban. Pedig nem volt igazán formában a csapat, a Honvéd elleni vereség után “csak” ikszelt Diósgyőrben.

A két csapat a hétvégén bajnokin is találkozik egymással, és az a meccs is nagy jelentőséggel bír, mindkét együttes versenyben van ugyanis az Európa Liga-helyezés eléréséért.

“Nem könnyű erről a meccsről beszélni. Egyetlen ember felelős ezért az eredményért, én. Nem az időjárás, nem a játékvezető, nem a játékosok, egyedül én. A Fradi azt játszotta, amit megszokhattunk tőlük. Megérdemelten nyerték meg a Ligakupát. Pontosan azt nyújtották, amit eddig is. Mi viszont az érkezésem óta most játszottunk a legrosszabbul” – ismerte el José Gomes, a Videoton vezetőedzője.

“Megérdemelte a Fradi a győzelmet. Egyetlen gól volt, amely nem volt igazságos, az első. Böde a legérzékenyebb testrészénél ragadta meg Viníciust, így alakult ki a gólhelyzet. Gyorsan sikerült ugyan egyenlítenünk, de ma a Ferencváros jobb volt, megérdemelten nyertek. Azonban amit győztes meccsek után is elmondtam, azt tudom mondani most is: ez a mérkőzés már a múlt része, előre kell néznünk, és a következő összecsapásra kell koncentrálnunk” – értékelt a portugál.


Fotó: MTI

Holland kollégája, Ricardo Moniz érthetően elégedettebb volt, rögtön első évében trófeát nyert a csapattal.

“Nagyszerű meccs volt, két remek csapattal. Két olyan csapat, amelyik látványos támadófocit játszik, úgyhogy álomdöntőnek is nevezhetjük. A Videoton előttünk jár, mert előbb kezdték a csapatépítést, ezért tiszteljük őket. Nagyon fontos, hogy tudatosuljon bennünk, hogy egy kiváló csapatot győztünk le, de vasárnap 0-0-ról indul a bajnokink, melyet a Videoton biztos, hogy meg akar majd nyerni, akárcsak mi” – vetített már előre is Moniz.

“Nagy tisztelet jár José Gomesnek, hogy a felelősséget magára vállalta, ez nagyon ritka. Én azonban úgy érzem, hogy ő mindent megtett taktikailag, amit meglehetett tenni, nagyon apró dolgok döntöttek a fontos pillanatokban. Talán mi egy kicsit frissebbek voltunk.

Sokszor előfordul a bajnokság végére, hogy a kezdeményező csapatok elfáradnak, hiszen sokkal több energiát felemészt a folyamatos támadójáték, mint a védekezés. A Videoton nagy értéke a magyar focinak, ezt az Európa Ligában is bebizonyították, éppen ezért vasárnap nem a mai eredményből fogunk kiindulni” – vigasztalta kollégáját a Ferencváros szakvezetője.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik