Foci

A legendás 2-es 11 éve ment el

Simon Tibor 2002. április 23-án halt meg, a Ferencváros azóta is gyászolja.

Korunk egyik játszóterén, a YouTube-on is megtekinthető az az emlékfilm, amelyet 2012-ben, Simon Tibor halálának 10. évfordulójára készítettek.

A videót eddig több mint 23 ezren tekintették meg, 309-en „belájkolták”, a lefelé mutató hüvelykujjra egyetlen kattintás sem érkezett eddig. Ez mindent elárul a videóról és annak főszereplőjéről.

Simon Tibor a Ferencváros legendája (rövid ideig játszott a BVSC-ben, majd edzősködött Sopronban), szíve, motorja volt. Ellentmondást nem tűrően állt ki mindig a zöld-fehér színekért, de nemcsak lélekben volt ott a pályán, ugyanis remek védő volt, jó játékos.

A tragédia

2002. április 21-én a Kispest elleni bajnoki után nem utazott vissza csapatával Sopronba, egy születésnapi összejövetelen vett részt ugyanis Budapesten.

A Mammut bevásárlóközpontnál lévő Caffe Allure bárban az ünneplés közben egy pezsgő kibontásakor a pezsgő kifutott és más vendégekre is ráspriccelt. A két társaság összeszólalkozott, a szórakozóhely biztonsági szolgálata is beleszólt a vitába. Simon az utcára menekült, ám a verekedés itt is folytatódott. Ő a földre esett, majd vélhetően viperával tovább ütötték és otthagyták az úton, egy arra járó autó is elütötte.

Barátja hívta a mentőket, a mentősök pedig még tudtak vele beszélni, később azonban elvesztette az eszméletét. Súlyos koponyasérüléssel és agysérüléssel a Szent János Kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták.

Az elkövetkezendő két napon három koponyaműtétet is végrehajtottak rajta, ekkor úgy tűnt, hogy sikeresek voltak a beavatkozások. 2002. április 23-án aztán állapota hirtelen válságosra fordult, majd a késő esti órákban belehalt sérüléseibe.

A Simont bántalmazó biztonságiak közt volt egy szabadnapos készenléti rendőr törzsőrmester is, akit az eset után parancsnoka felfüggesztett.

A Ferencváros idén is megemlékezett hivatalos weboldalán Simonról, akinek mezét a klub visszavonultatta. A Fradi Facebook-oldalán is egy kép emlékezik róla, a kommentek közül egyet idéznénk:

„Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért, és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!”

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik