Foci

Csá, Tchami: kikapott a Fradi

honved-ftc(1)(960x640).jpg (honvéd, ftc)
honved-ftc(1)(960x640).jpg (honvéd, ftc)

Nem tudott dobogóra állni a Ferencváros.

A Fradi mindenképp esélyesebbnek számított a havazás miatt bepótolandó bajnoki meccsen a labdarúgó NB I.-ben, hiszen remek formában van, viszont a Honvéd is megnyerte legutóbbi meccsét, ráadásul egy nappal többet pihenhetett azóta.

Az első félidő legnagyobb helyzetét Cukic hagyta ki, aki nagy labdát kapott a 25. percben Jennertől, de nem kezdett vele semmit. Hat perccel később Jenner beadott, a kapufa vissza. A félidő derekára megállapíthattuk, hogy újra rövidebb lesz a Fradi pénztárcája, ugyanis a szurkolók jól hallhatóan cigányoztak – kapcsolódó korábbi cikkünk itt.

A második félidő elejét nagyon megnyomta a Honvéd, Lanzafame három támadást is góllal fejezhetett volna be az első percekben, de végül nem ő, hanem Tchami talált be. A baloldalon Somáliát megverte a Honvéd középpályása, Martinez, betette a 16-oson belülre, ott Vécsei lekezelte, az alapvonalról beadta, Tchami pedig a kapuba fejelte a játékszert (1-0).

A Honvéd B-közép, akinek hazai pályán a szurkolás ismeretlen az utóbbi években, de a Fradi elleni meccs kivétel, felrobbant a gól után. Jobban játszott a Honvéd, kiválóan védekezett, elöl Lanzafame kitűnt a mezőnyből. Orosz beállása után megélénkült a Fradi, de a 80. percben Martinez kihagyta a meccslabdát.

A 86. percben Besic elvesztett egy labdát, Vécsei kapura ment, elesett, nem volt tizenegyes, Rossi szerint igen, üvöltött, Iványi játékvezető meg elküldte a kispadtól a hazaiak olasz edzőjét. Böde később Tandia kezét csavargatta, emlékeztetnénk őt egy korábbi nyilatkozatára.

A 95. percben még egy szögletet végezhetett el a Fradi, amelynek végén Kemenes Szabolcs hatalmas bravúrral fogta a kapuba tartó labdát.

Kikapott a Ferencváros, a tavasszal először.

A meccs előtt egyébként a Magyar Nemzet információi szerint a 42-es villamos egyik megállójában a Honvéd és a Freadi drukkereinek egy csoportja balhézott, kukákat borogatott, üvegeket dobált – egymásnak. Később a rendőrök megfékezték az indulatokat.

Eredmény – labdarúgó NB I., 19. forduló:

Budapest Honvéd – Ferencváros 1-0 (0-0)

Bozsik-stadion, 4000 néző, vezette: Iványi

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Nagy, Diarra (Hidi, 72.), Vécsei – Lanzafame (Holender, 84.), Martinez, Tchami (Bobál, 78.). Vezetőedző: Marco Rossi

Ferencváros: Jova – Somália, Gyömbér, Besic, Sváb (Klein, 84.) – Jenner, Cukic (Orosz, 62.), Leonardo, Józsi, Aborah – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz

Gólszerzők: Tchami (56.)

Sárga lap: Martinez (9.), Lovric (53.), Diarra (63.), Lanzafame (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik