Foci

Győr-Videoton: egy-egy gól, egy-egy pont

győr-videoton (győri eto fc, videoton fc, )
győr-videoton (győri eto fc, videoton fc, )

Az NB I. listavezetője, a Győri ETO 1-1-es döntetlent játszott a Videotonnal. Sok helyzet, sok hiba, kevés gól.

A tabella első és harmadik helyzettje találkozott egymással az ETO Parkban vasárnap délután, a forduló rangadóján. A zöld-fehérek számára fontos lett volna begyűjteni a három pontot, hiszen az MTK szombati veresége miatt növelhették volna előnyüket a kék-fehérekkel szemben, vagyis a Győr egyre közelebb kerülhetett volna a bajnoki címhez. Persze a Videoton sem akart veszíteni, a fehérváriak ugyanis egy győzelemmel pontszámban beérték volna az MTK-t, tehát mindenféleképp a fővárosiak jártak volna rosszul.

Az első félidőben rengeteg helyzetet puskáztak el a felek, akár több góllal is vezethetett volna egyik, vagy másik alakulat, az eredményjelző mégis 0-0-t mutatott a szünetben.

A második játékrészben aztán születtek gólok: a 64. percben Tóth Balázs egy kontra után vette be a hazaiak kapuját, majd alig három perccel később Kamber kapásból küldte a labdát a hálóba, egy szabadrúgást követően (1-1).

A győrieknél Varga Roland legalább háromszor került ziccerbe, de mindig rossz döntést hozott. Igazságos a döntetlen, a sok hiba ellenére élvezetes meccs volt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló

Győri ETO – Videoton FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Kamber (67.) illetve Tóth B. (64.)

Győr: Stevanovic – Tokody, Lipták, Takács Á., Völgyi – Kronaveter, Kamber, Trajkovic (Dudás, 62.) – Varga R., Kink (Koltai, 74.), Andric (Pátkai, 49.) Vezetőedző: Pintér Attila.

Videoton: Bozovic – Szolnoki, Caneira, Juhász, Hector – Vitor Gomes (Mitrovic, 72.), Tóth B. – A. Álvarez (Gyurcsó, 62.), Paraiba, Kovács I. – Torghelle (Nikolic, 72.) Vezetőedző: Jose Gomes.

Sárga lap: Kamber (68.), Kink (70.), Pátkai (92.) illetve Torghelle (66.), Tóth (73.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik