Foci

Hozta a kötelezőt a Fiorentina

fiorentina (fiorentina, )
fiorentina (fiorentina, )

A Serie A 32. fordulójában a Fiorentina az Atalanta otthonában nyert 2-0-ra, így a lilák őrzik negyedik helyüket.

Fotó: AFP

A játéknap egy kiesési rangadóval kezdődött, hiszen a Pescara a Sienát fogadta. A fekete-fehérek tulajdonképpen már az első félidőben megnyerhették volna a meccset, köszönhetően Angelo találatának és Zanon öngóljának. A fordulást követően azonban Celik és Togni révén egyenlítettek a hazaiak, tehát a hajrára is nyíltsisakos maradt a küzdelem. Végül a 86. percben Emeghara döntötte el a meccset a Siena javára (2-3).

Az esti mérkőzésen az Atalanta és a Fiorentina találkozott. A firenzeiek Európába készülnek, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy legalább az ötödik helyet tartsák, hiszen akkor még az EL-ben próbálkozhatnak, de számukra még jobb lenne a BL, ehhez viszont a harmadik AC Milant kellene beérniük.

Ehhez az első lépést megtették, hiszen 2-0-ra nyertek szombat este Pizarro büntetőjével és Larrondo találatával. A Fiorentina így stabilan negyedik, és már csak három pont a különbség a milánóiakkal szemben. Balotelliék vasárnap a Napolit fogadják, tehát az is elképzelhető, hogy ez a differencia nem növekszik majd.

Eredmények – Serie A, 32. forduló

Pescara – Siena 2-3 (0-2)
Gólszerzők: Celik (52.), Togni (59.) illetve Angelo (14.), Zanon (33.-öngól), Emeghara (86.)

Atalanta – Fiorentina 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Pizarro (61.-büntetőből),  Larrondo (72.)
Piros lap: Denis (90.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik