Foci

Böde-tripla és elképesztő hibák a Fradi-Siófokon

böde dániel (böde dániel, )
böde dániel (böde dániel, )

Hihetetlen számú helyzetet puskáztak el a csapatok a Puskás Ferenc Stadionban. A vendégek egy méterről hagytak ki ziccert.

Böde nem kegyelmezett
Fotó: MTI

A Siófoktól nem feltétlenül azt várnánk, hogy küzdelmes, szoros csatára kényszerítse a Ferencvárost, most szombaton viszont ez történt. Az OTP Bank Liga sereghajtója ugyanis csak kettővel kapott ki a Puskás Ferenc Stadionban úgy, hogy a hazaiak és a vendégek is több 100 százalékos helyzetet hibáztak el.

Az első félidőben 11 percnyi játék után érkezett az első gól: egy Fradi-szögletet középen Cukic csúsztatott meg, majd Böde kapásból a gólvonal mögé húzta a játékszert (1-0).

Szinte a középkezdésből egyenlíthettek volna a kékmezes vendégek, de Jova és Besic hibáját Dajic nem tudta gólra váltani, pedig egy lépésről kellett volna a kapuba passzolnia. Hihetetlen jelenet volt, mindenki elkönyvelte már az egalizálást.

Ami akkor kimaradt, az a 27. percben bent volt, hiszen Tímár fejese kötött ki a zöld-fehérek kapujában (1-1). Az első játékrész hajrájában Leonardo és Aborah is vezetést szerezhetett volna a Ferencvárosnak, de a labda többször is a lelátón kötött ki a kapu helyett.

A második felvonásban ismét Böde volt a Fradi megmentő embere, hiszen kétszer is gólt ünnepelhetett (3-1), de a hajrát izgalmassá tette a Siófok egy szépítő találattal, amikor Melczer bikázott egy szabadrúgást a léc alá (3-2).

A hajrában végül beállította az FTC a 4-2-es végeredményt, amikor Böde buktatását követően Leonardo passzolt a hálóba (4-2).

Sikerével a Ferencváros a negyedik helyre lépett előre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló

Ferencvárosi TC – FGSZ Siófok 4-2 (1-1)
Gólszerzők: Böde (11., 54., 65.), Leonardo (90.), ill. Tímár (27.), Melczer (71.)

FTC: Jova – Jovanovic (Peric, 5.), Gyömbér, Besic, Sváb – Cukic, Józsi – Somalia, Aborah, Leonardo (Birtalan, 92.) – Böde Vezetőedző: Ricardo Moniz.

Siófok: Kurucz P. – Fehér Zs., Tímár K., Takács Z., Fejes – Pál Sz., Nagy T., Windecker (Kiss Z., 81.), Kecskés, Melczer V. (Menyhárt, 83.) – Dajic. Vezetőedző: Horváth Károly.

Sárga lap: Gyömbér (4.), Leonardo (62.), illetve Kecskés (32.), Windecker (49.), Merczel (63.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik