Pénteken két mérkőzéssel vette kezdetét a forduló: az Újpest otthon, a Győr pedig idegenben tudott nyerni. A bajnoki cím kérdésében utóbbinak van jelentősége, hiszen a zöld-fehérek így már 12 pontos előnnyel vezetik a tabellát, tehát ha az MTK életben akarja tartani reményeit az aranyéremre, nyernie kell az Eger ellen.
A hevesiek mivel stadionjukban nem rendezhetnek mérkőzést, így tavasszal Vácra költöztek, tehát a kék-fehéreknek nem kell nagy távolságba elutazniuk. Mindenképpen meglepetés lenne, ha az egriek pontot tudnának szerezni, még úgy is, hogy az MTK-nál sok a sérült. A fővárosiak egy győzelemmel egyébként megduplázhatnák mostani hárompontos előnyüket az üldöző Videoton előtt.
Hozniuk kell a meccset
Fotó: MTI
“Sajnos vannak sérültjeink és eltiltottunk is, mindannyian nagyon hiányoznak a keretből. Az Eger csapatát jól ismerjük, a játékosok rutinos, sok csatát megélt NB I-es labdarúgók, akik egyre jobban összerázódnak, és bizonyos mérkőzéseken az elmúlt időszakban jó teljesítményt nyújtottak. Vácott lesz a mérkőzés, nagyban befolyásolja majd a találkozót, hogy az elmúlt napok esőzése után milyen állapotban lesz a pálya. Várhatóan a küzdőképesség, a harcosság dönt majd a három pont sorsáról” – nyilatkozta Garami József az mtkhungaria.hu-nak.
“Végre már azokat az erényeket szeretném viszont látni, amelyekkel rendelkezik az állomány, és nem azokat a hibákat, amelyeket előzőleg elkövettek a játékosok. Már tudjuk, hogy a csapat mire nem képes, így azt az egy-két erősséget kell fokozni, amelyeket magunkban hordozzák az eredményesség esélyét. A szervezettség kulcskérdés lesz, miként az is, hogy a durva egyéni hibákat elkerüljük” – ezek már Mészáros Ferenc szavai, aki a heol.hu-nak mondta el, mit vár a szombati összecsapástól.
Böde ismét főszereplő lehet
Fotó: MTI
Küzdelmes meccsre készülnek a Ferencvárosnál is, hiszen a gárda a Haladás otthonában vendégeskedik. A Fradi számára kötelező a három pont, ha fel akarnak lépni a dobogóra, hiszen a harmadik Videoton csak egyetlen ponttal előzi meg Bödééket. A Fradi mellett szól az is, hogy a Haladás utóbbi két meccsén ikszelt, és mindössze egy gólt lőtt.
“Nehéz mérkőzésre számítok, főként úgy, hogy valószínűleg a pálya sem lesz ideális állapotban. A Fradi ellen senkit sem kell motiválni, ráadásul éppen a Hali volt, amely a Magyar Kupából kiejtett minket, ami mai napig fájó pont a számunkra. Egyetlen pontra vagyunk az EL-indulást jelentő dobogós helyezésről, így koncentrálnunk kell, hiszen nagyon fontos a három pont megszerzése. A csapat rendelkezik a kellő önbizalommal és jó lendületben van, amelyet ha tudunk tartani, akkor eredményesek lehetünk Szombathelyen” – mondta Ricardo Moniz, az FTC vezetőedzője a klub honlapjának.
Artner Tamás, a szombathelyiek mestere a haladas.hu-nak mondta el, mit vár a találkozótól.
“Roppant offenzívak idegenben is, edzőjük,Ricardo Moniz vegyíti a holland stílust az osztrákkal, ez többek között azt jelenti, hogy nagyon erőteljes futballal rukkolnak elő, agresszívak, dinamikusak. Ugyanakkor mivel nagy hangsúlyt fektetnek a támadásokra, védelmük nem túl acélos, és nem is kimondott védők futballoznak hátul. Ami minket illet: maximálisan elégedett vagyok játékosaim eddigi hozzáállásával, játékával, nagyon masszív, alázatos futballt mutattak be eddig tavasszal. Abszolút háromesélyes a mérkőzés, megjósolhatatlan előre az eredménye. Mindenesetre mi győzni szeretnénk, ez biztos.”
Szombaton két másik mérkőzést is rendeznek az élvonalban. A Siófok a Paksot fogadja, míg a Kecskemét Pápára utazik.