Foci

Rasszizmus: bekeményít az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága azt kéri a játékvezetőktől, hogy állítsák le a mérkőzéseket rasszista megnyilvánulások esetén. A bizottság csütörtöki, szófiai ülésén arról is döntés született, hogyan lehet pályázni a 2020-as Európa-bajnokságra.

A bizottság most elfogadott határozatában a találkozók esetleges lefújásával kapcsolatban arra emlékezteti a bírókat, hogy már négy éve érvényben van az a szabályozás, amely lehetőséget ad nekik az ilyen döntések meghozatalára, s határozottan kéri őket, hogy éljenek ezzel a szankcióval.

A játékvezetők mellett a mérkőzést rendező szervezetektől, szövetségektől is hasonlóan szigorú intézkedések megtételét kéri a bizottság. A játékosoktól, illetve edzőktől pedig azt várja, hogy azonnal jelezzék, ha rasszista megnyilvánulásokkal szembesülnek, akkor is, ha saját szurkolóik vagy csapattársaik követik el a sportszerűtlenséget.

Az UEFA 2009-ben írta elő a bírók számára, miképpen kell eljárniuk ilyen esetekben: először a hangosbemondón keresztül kell felszólítani a nézőket, hogy fejezzék be a szidalmazást, majd egy időre szüneteltetni kell a meccset, s ha ez sem segít, véget kell vetni a találkozónak.

Az elmúlt négy évben egyetlen, UEFA-hoz tartozó mérkőzést sem állítottak le végleg ilyen okokból, annak ellenére, hogy több meccsen is előfordultak kirívó esetek.

A végrehajtó bizottság arról is döntött, hogy milyen legyen a pályázati rendszer a 2020-as Európa-bajnokság helyszíneivel kapcsolatban. Egy korábbi határozat nyomán hét év múlva 13 város adhat majd otthon a kontinensviadal mérkőzéseinek. Az elfogadott kandidálási rend szerint 13 „csomagra” lehet jelentkezni, ezek közül 12 három csoportmeccset és egy nyolcad- vagy negyeddöntőt tartalmaz, az utolsó pedig a két elődöntőt és a finálét. Országonként csak egy helyszín kaphat rendezési jogot, azaz a torna utolsó három találkozójának is ugyanaz a stadion ad majd otthont. Minden nemzeti szövetség maximum két pályázatot nyújthat be – egyet egy „alapcsomagra”, egyet pedig a végjátékra. Ezek főszereplője lehet akár ugyanaz a város, de két különböző is.

A pályázatokat jövő év áprilisától várja az UEFA, majd a házigazdákról 2014 szeptemberében születik döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik