Foci

Argentin és angol betli, a spanyolok gall földön javítottak

Pedro (pedro, )
Pedro (pedro, )

Spanyolország 1-0-ra nyert Franciaországban, Anglia Montenegróban, Argentína Bolíviában játszott 1-1-es döntetlent a vb-selejtezőben.

Mi is írtunk róla pénteken, hogy a világbajnoki címvédő spanyol válogatott nagy meglepetésre hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent Finnországgal. Kedden szeretett volna javítani Vicente Del Bosque csapata, amely a csoportelső Franciaországhoz látogatott.

A gallok még októberben, a spanyolországi összecsapáson 1-1-es döntetlent játszottak az ibériaiakkal és kedden este is remekül tartották magukat. Pedro révén ugyan az első félidőben büntetőhöz juthattak volna a vendégek, ám a mérkőzést vezető Kassai Viktor minden bizonnyal úgy ítélte meg, hogy a támadó túl könnyen esett el, így továbbot intett. Pedro így is betalált, a második félidő elején használt ki egy nagy francia védelmi hibát.

A hazaiak pontszerzési esélyei akkor csökkentek minimálisra, amikor Paul Pogba szűk egy perc alatt zsebelt be két sárga lapot, Kassai Viktor így idő előtt zuhanyozni küldte a fiatal középpályást. Franciaország így is egyenlítehetett volna, ám Valdés nagy bravúrt mutatott be Evra fejese után. A spanyolok így végül 1-0-ra nyertek és átvették a vezetést az I csoportban.


Idő közben Anglia ugyan előnybe került Montenegróban, a H csoportban, Wayne Rooney már a találkozó korai szakaszában betalált. Ugyanakkor a hatost vezető hazaiak többször is próbára tették Joe Hart reflexeit, így volt miért izgulnia a szigetországiaknak.

A második félidőben sikerült egy helyzetet gólra váltania Montenegrónak, a szünetben csereként beálló Dejan Damjanovic kotorta be a labdát Hart kapujába egy lecsorgó után. Az utolsó perceket hiába nyomta meg Anglia, maradt az 1-1, Montenegró maradt a csoport élén. A hazaiak kapuját a Videoton kapusa, Mladen Bozovic védte.


Dél-Amerikában a listavezető Argentína Bolíviába látogatott, a mindig nehéz ellenfél otthonában pedig 1-1-es döntetlent játszottak. Marcelo Martins szerzett vezetést a hazaiaknak, erre válaszolt Banega még a szünet előtt. Lionel Messiék mindössze negyedszer veszítettek pontokat 11 mérkőzésen, ez volt a harmadik döntetlenjük és továbbra is vezetik a dél-amerikai csoportot. Bolívia az utolsó előtti.

Eredmények – vb-selejtezők

A csoport:
Belgium-Macedónia 1-0 (0-0)
Wales-Horvátország 1-2 (1-0)
Szerbia-Skócia 2-0 (0-0)
Az állás: 1. Belgium 16 pont/6 mérkőzés (11-1), 2. Horvátország 16/6 (10-3), 3. Szerbia 7/6, 4. Wales 6/6, 5. Macedónia 4/6, 6. Skócia 2/6

B csoport:
Málta-Olaszország 0-2 (0-2)
Dánia-Bulgária 1-1 (0-0)
Örményország-Csehország 0-3 (0-0)
Az állás: 1. Olaszország 13 pont/5 mérkőzés, 2. Bulgária 10/6, 3. Csehország 8/5, 4. Dánia 6/5, 5. Örményország 3/4, 6. Málta 0/5

C csoport:
Írország-Ausztria 2-2 (2-1)
Németország-Kazahsztán 4-1 (3-0)
Az állás: 1. Németország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Ausztria 8/5 (13-4), 3. Svédország 8/4 (8-5), 4. Írország 8/5 (9-10), 5. Kazahsztán 1/6, 6. Feröer-szigetek 0/4

D csoport:
TÖRÖKORSZÁG-MAGYARORSZÁG 1-1 (0-0)
Hollandia-Románia 4-0 (1-0)
Észtország-Andorra 2-0 (1-0)
A csoport állása:
1. Hollandia 6 6 – – 20-2 18 pont
2. Magyarország 6 3 2 1 13-8 11
3. Románia 6 3 1 2 10-10 10
4. Törökország 6 2 1 3 7-7 7
5. Észtország 6 2 – 4 3-9 6
6. Andorra 6 – – 6 0-17 0

F csoport:
Észak-Írország – Izrael 0-2 (0-0)
Azerbajdzsán-Portugália 0-2 (0-0)
Az állás: 1. Oroszország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Izrael 11/6 (15-8), 3. Portugália 11/6 (11-6), 4. Észak-Írország 3/5 (3-7), 5. Azerbajdzsán 3/6 (2-8), 6. Luxemburg 2/5

G csoport:

kedden nem rendeztek mérkőzést

H csoport:

Montenegró – Anglia 1-1 (0-1)Gólszerzők: Damjanovic (76.) illetve Rooney (6.)
Ukrajna – Moldova 2-1
Lengyelország – San Marino 5-0
Az állás: 1. Montenegro 14/6, 2. Anglis 12/6,  3. Lengyelország 8/5, 4. Ukrajna 8/5, 5. Moldova 4/6, 6. San Marino 0/6

I csoport:

Franciaország – Spanyolország 0-1 (0-0)
Gólszerző: Pedro (58.)
Piros lap: Pogba (78.)
Az állás: 1. Spanyolország 11 pont/5 mérkőzés, 2. Franciaország 10/5, 3. Grúzia 4/5, 4. Fehéroroszország 3/4, 5. Finnország 2/3

Dél-Amerika:

Bolívia – Argentína 1-1 (1-1)Gólszerzők: Martins (25.) illetve Banega (44.)
Chile–Uruguay 2–0
Venezuela–Kolumbia 1–0
Ecuador–Paraguay 4–1

CONCACAF-Zóna4. (utolsó) kör, 3. játéknap

Costa Rica–Jamaica 2–0
Panama–Honduras 2–0
Mexikó–Egyesült Államok 0–0

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik