A stadiont még labdarúgásra alkalmassá kell tenni, ennek költsége mintegy 150-190 millió font körüli összeg lehet. Ez magában foglalja egy tetőszerkezet építését, illetve a 80 ezres lelátó 60 ezresre szűkítését is. A West Ham United önköltsége az átalakításban 15 millió font lesz, évente pedig 2 milliót fizet majd bérleti díjként.
A Kalapácsosok 99 évre (!) szóló szerződést kötnek a stadion bérbevételéről, ehhez a klubnak garanciaként bele kellett egyeznie, hogy a West Ham esetleges jövőbeni eladásából bizonyos arányt majd vissza kell fizetni a londoni városfejlesztésnek.
Az együttes a tervek szerint 2016 augusztusában játszhatja majd ott első mérkőzését, addigra érnek véget az átalakítások. Igaz, 2015-ben már ott rendeznék meg a rögbi-Világkupát.
A West Ham United 1904 óta játszik a 35 ezer néző befogadására alkalmas The Boley Groundon, ismertebb nevén az Upton Parkban.