Foci

Mégis lesz telt házas magyar–román

albert stadion (albert stadion, )
albert stadion (albert stadion, )

A Ferencváros a Kolozsvár elleni meccsel búcsúzik az Albert Flórián Stadiontól. Az Üllői úton minden bizonnyal telt ház lesz.

Azt már korábban is tudtuk, hogy a Ferencváros utolsó bajnoki mérkőzését az Újpest ellen vívta az Albert Stadionban. A közeljövőben elkezdik bontani az arénát, és szinte majdnem mindent kiárusítanak, így a zöld-fehérek szurkolói hazavihetnek egy-egy relikviát, mely számos sikernek volt a tanúja.

Most már az is kiderült, hogy a Fradi a Kolozsvár ellen játssza utolsó találkozóját az Üllői úton, ugyanis másfél év múlva már egy új, modern arénában léphet pályára az FTC.

A klub vezetése több csapattal is tárgyalt, végül a CFR Cluj, vagyis a Kolozsvár lett a befutó. A Vass Ádámot is foglalkoztató „román” együttesre azért esett a választás, mivel „játékereje mellett erős magyar kötődéssel rendelkezik”.

A búcsúgálát március 24-én, vasárnap 17 órától rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik