Az FTC 2-1-es sikerével végződő találkozót azonnal vizsgálni kezdte a fegyelmi bizottság. Kedden döntés is született: a súlyos rendezési hiányosságok, a hazai szurkolók által pirotechnikai eszközök bevitele, használata és bedobálása, sértő, rasszista tartalmú transzparensek bevitele, kihelyezése, továbbá különböző rendzavarásai miatt a Ferencvárost kétmillió forintra büntették, az Újpestet pedig a felére, a szurkolóinak pirotechnikai eszközök bevitele, használata és bedobálása, rasszista megnyilvánulásai és különböző rendbontásai miatt.
Abba viszont nem törődnek bele a zöld-fehérek, hogy következő hazai bajnoki meccsüket zárt kapuk mögött kell játszaniuk, így benyújtják fellebbezésüket a szövetségnek. A határozatot a bizottság egyébként június 30-ig felfüggesztette.
„A mérkőzést megelőző hetekben, a mérkőzés során, valamint azt követően is klubunk mindent megtett azért, hogy a találkozót a lehető leggördülékenyebben lehessen lebonyolítani. Hetekkel a mérkőzést megelőzően elkezdtük szurkolóink tájékoztatását, de emellett minden segítséget megadtunk, és minden lehetséges módon együttműködtünk a rendőrséggel is a biztonságos meccsrendezés érdekében. A szurkolókért és a szurkolók biztonságáért, kényelméért, szórakozásáért dolgoztunk.”
„Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani drukkereinknek a csodálatos hangulatért, valamint segítő együttműködésükért. Klubunk tudomásul vette a pénzbüntetés tényét. Ugyanakkor a zárt kapus büntetést nem tudja elfogadni. A Ferencvárosi Torna Club – akár hazai pályán, akár idegenben – minden fellépésével magyar szinten kimagasló nézőközönséget vonz. A futball ezekért az emberekért, azokért a szurkolókért van, akik még nem fordultak el a magyar labdarúgástól. Mindebbe a Ferencvárosi Torna Club nem tud beletörődni, ezért a zárt kapus büntetés ellen fellebbezéssel fog élni” – áll a Ferencváros közleményében.