Foci

Kondás Elemér: Most belőttük a helyzeteket

A bajnok Debrecen 4-1-re legyőzte a Pécs együttesét a labdarúgó NB I. vasárnapi mérkőzésén. A Loki edzője megnyugodhat, képes nyerni a csapata.

A Debrecen együttese két 0-0-s tétmeccs után fogadta a szezont jól kezdő Pécset (győzelem az MTK ellen, továbbjutás a Ligakupában), és végül magabiztosan győzött is.

Még Miroslav Grumic szerzett vezetést a Pécsnek, de aztán jött Sidibe, majd a csereként beállt Dombi Tibor is új lendületet adott a hazaiaknak, ez pedig háromgólos sikert eredményezett. A vendégektől Lázár Pált és Horváth Zoltánt kiállította Németh Ádám játékvezető.

“A vendégek jól megbecsülték a labdákat és abból próbáltak építkezni. Rúgtak egy váratlan gólt az elején, de úgy gondolom, nagyon sokat tettünk és sokat dolgoztunk azért, hogy ez a mérkőzés győzelemmel végződjön.

A srácok nem ismertek elveszett labdát, jellemző, hogy Pölöskey Péter az utolsó pillanatban is odament, és sikerült egy 11-est kiharcolnia. Most elég jó százalékkal használtuk ki a helyzeteinket, és végül ilyen arányú győzelmet sikerült aratni” – mondta Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője.

A találkozó után nem nyilatkozott a Pécs edzője, Lőrincz Emil és Márton Gábor sem, helyettük a klub cégvezetője, Elbert Gábor étékelte a látottakat (az MLSZ nem adta meg az engedélyt, hogy vezetőedzőként nyilatkozhasson, miután az előző edző, Supka Attila perben állt a csapattal).

“Ez a csapat sokkal jobb játékban és mentálisan is, mint volt ősszel, ezt mindenki láthatta. A vitatott eseteket mi innen nem tudjuk megítélni, elfogultak is vagyunk. Sokáig bíztunk abban, hogy 1-1 után újra vezetést tudunk szerezni, így elég szomorúan megyünk haza és a sebeinket nyalogatjuk majd. Gyorsan össze kell majd rakni a csapatot, mert a közeljövőben elég sűrű lesz a program” – értékelt a Sport 2-nek a sportvezető.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik