Míg a Regionális Bajnokság őszi, hazai meccse gólzáporos, 3-3-as döntetlent hozott a szerbek ellen, addig Szabadkán nem a támadókról szólt a találkozó, a kilencven perc alatt egyik fél sem tudott gólt szerezni.
A pálya göröngyös, hepehupás volt, így nem volt alkalmas normális labdarúgó-mérkőzésre – írja az mlsz.hu oldal, hozzátéve, lényegében gólhelyzet sem volt a meccsen.
“Szerbiában jó eredménynek számít a döntetlen, főleg annak tükrében, hogy néhány éve még rendre alulmaradtunk mostani ellenfelünkkel szemben. Az utóbbi időszakban viszont rendre kiegyenlített meccseket tudunk vívni a szerbekkel, javultak az eredményeink is, ami feltétlenül pozitívumnak számít.
A játékosoknak ma elsősorban a rossz pályaviszonyokat kellett legyőzniük, így alakult ki egy küzdelmes összecsapáson a reálisnak mondható döntetlen” – mondta a találkozó után Róth Antal szövetségi edző.
A három döntetlennel álló magyar korosztályos csapat március 22-én, Montenegróban zárja a Regionális Bajnokság csoportkörét.
Eredmény – Regionális Bajnokság, U21-es válogatott: |
Szerbia – Magyarország 0-0 Magyarország: Dombó Dávid (Nacsa Péter, 46.) – Poór Patrik, Kelemen Dávid, Tóth Ferenc, Farkas Norbert – Windecker József (Szakály Attila, 46.), Patvaros Zsolt (Tölgyesi Viktor, 60.), Vass Patrik (Kleinheisler László, 46.), Pekár László (Ugrai Roland, 46.), Bacsa Patrik – Radó András (Skriba Máté, 60.). Szövetségi edző: Róth Antal |