Foci

A Videoton lemosta a pályáról a Honvédot

nikola-mitrovic(960x640).jpg (nikola mitrovic, )
nikola-mitrovic(960x640).jpg (nikola mitrovic, )

Az OTP Bank Liga 18. fordulójának zárómérkőzésén a Videoton idegenben verte 4-0-ra a Honvédot.

Az edzőváltáson és nagybevásárláson átesett fehérvári alakulat – José Gomez ült le a padra, mellette pedig érkezett Arturo Álvarezés, Vítor Gomes és Juhász Roland – Budapestre látogatott, hogy az Alcibiade, Lanzamfame, Martínez trióval erősítő Honvédot legyőzzék.

Az első 45 percben nyíltsisakos küzdelem folyt a pályán, mégis hármat vágott a Vidi, vagyis egy félidő alatt eldöntötték a meccset: előbb Mitrovic, majd Oliveira lövése talált magának utat a hálóba, míg a 35. percben Kovács István ragasztott egy bődületes bombát a Honvéd kapujába (0-3).

A szünet után sem álltak le a fehérváriak, megint Mitrovic volt a főszereplő, így végül 4-0-ra nyert a Videoton, és fellépett a tabella 3. helyére a Győr és a Debrecen mögé.

Eredmény – OTP Bank Liga, 18. forduló
Budapest Honvéd – Videoton 0-4 (0-3)
Gólszerzők: Mitrovic (25., 76.), Oliveira (30.), Kovács (36.) 

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Lovric, Pascariu, Alcibiade – Zivanovic, Hidi, Ivancsics (Vernes, 46.), Vécsei – Diaby (Leandro Martinez, 46.), Lanzafame (Tchami, 71.) Vezetőedző: Marco Rossi.

Videoton: Bozovic – Brachi, Vinicius, Caneira, Hector – Mitrovic, Tóth B.(Vitor Gomes, 62.) – Oliveira (Torghelle, 78.), Kovács I. (Arturo Alvarez, 59.), Paraiba – Nikolic N. Vezetőedző: Jose Gomes.

Sárga lap: Hidi (44.), Vernes (64.), illetve Tóth B. (60.), Brachi (77.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik