Foci

Dzeko visszatérne a Bundesligába

edin dzeko (edin dzeko, )
edin dzeko (edin dzeko, )

A Manchester City bosnyák támadója, Edin Dzeko pályafutása során egyszer még szeretne a német bajnokságban játszani.

A csatárnak már csak két éve van hátra angliai szerződéséből, de nyilatkozatában elmondta, szeretett a Bundesligában focizni, vagyis ha váltásra kerül sor, minden bizonnyal visszatér korábbi sikerei helyszínére.

Dzeko 2011-ben a Wolfsburgtól igazolt a Manchester Cityhez, és ebben az idényben 13 találatot szerzett, mégis többnyire csereként számít rá Roberto Mancini.

A Borussia Dortmund trénere, Jürgen Klopp is megszólalt Dzeko átigazolásával kapcsolatban, hiszen a bosnyák korábban dicsérte a sárga-fekete együttest, és elmondta, reméli, a Bajnokok Ligájában bejutnak majd a döntőbe. Klopp viszont úgy vélekedik, mélyen a zsebébe kellene nyúlnia a Dortmundnak ahhoz, hogy magukhoz csábítsák a csatárt.

„Szeretem a Bundesligát, és visszatérek majd. Most még nem tudom megmondani, mikor, de játszani fogok még a német élvonalban – nyilatkozta Edin Dzeko. – Két évem van még hátra a Citynél, meglátjuk, utána mi lesz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik