liverpool (liverpool, steven gerrard, )
Foci

A Liverpool menedzsere büszke csapatára

Hallatlan energiákat mozgósított az angol csapat, hogy az Európa Ligában ledolgozza hátrányát a Zenittel szemben, de nem sikerült.

Az Európa Liga egyik legjobban várt mérkőzése volt a Liverpool és az orosz Zenit találkozója, hiszen az első meccset 2-0-ra a szentpéterváriak nyerték.

A Pool játékosai és menedzsere a csütörtöki visszavágó előtt kijelentette, mindent megtesznek majd a továbbjutásért. A hatalmas lelkesedést azonban a meccs elején Jamie Carragher hibája lehűtötte: odaadta a labdát nemes egyszerűséggel Hulknak, aki nem hibázott.

Ez azt jelentette, hogy négy gólt kellett volna szereznie a Liverpoolnak a folytatásban. Nos, majdnem sikerült, mert a meccset 3-1-re hozta az angol csapat (Luis Suarez két szabadrúgásgólja mellett Joe Allen talált be), amely így idegenben lőtt kevesebb (nulla) góllal búcsúzott Európától.

“Nagyon büszke vagyok a Liverpoolra és a játékosaimra a mai meccs után. Igen, kiestünk, alulmaradtunk, de a csapat és a labdarúgók bizonyították, hogy a világ legnagyobb futballcsaládjának tagjai, itt Liverpoolban.

Az atmoszféra és amit a játékosaim műveltek, fantasztikus volt. Visszajöttünk háromgólos hátrányból és meccsben voltunk a továbbjutásért a legvégéig, ez csodálatos teljesítmény” – értékelt Brandon Rodgers, a Liverpool menedzsere.

“Nem nagyon tudtak volna többet tenni a játékosaim, és a közönség sem. Nagyszerű este volt, amit sokat emlegetünk majd, engem büszkévé tesz az, amit láttam” – így Rodgers, aki kitért a 150., egyben szezonvégi visszavonulása miatt utolsó nemzetközi mérkőzését játszó Carragherre is.

“Nem hibáztatom. Talán ez volt az első hibája, mióta ideérkeztem Liverpoolba, és most az edzéseket is beleértem. Brilliánsan játszott, lefogta Hulkot a meccs java részében. Sajnálom a hiba miatt, megérdemelte volna ő is, hogy a következő fordulóban bizonyítson” – mondta a Liverpool menedzsere.

Luciano Spalletti, a Zenit szakvezetője érthetően boldog volt a párharc végén:

“Az eredmény a végső sípszóig nagyon veszélyes volt, így igen, aggódtam. De akárhányszor aggódom, a játékosaim mindig kisegítenek, most is ezt tették. Nem lehet előre megtervezni egy egész meccset, ez képtelenség. El kell kezdeni játszani, és reagálni a szituációkra.

Mielőtt megérkeztünk volna Liverpoolba, azt mondtam, egy gólt biztoan lövünk az Anfielden. És lőttünk is. Nem szabad védekezni a mai labdarúgásban, ezt bizonyította a mai meccs” – értékelt az olasz tréner.

Európa Liga, a nyolcaddöntők párosítása:

Plzen (cseh) – Fenerbahce (török)
Benfica (portugál) – Bordeaux (francia)
Anzsi (orosz) – Newcastle (angol)
Stuttgart (német) – Lazio (olasz)
Tottenham (angol) – Internazionale (olasz)
Levante (spanyol) – Rubin Kazany (orosz)
Basel (svájci) – Zenit (orosz)
Steaua (román) – Chelsea (angol)

Az első mérkőzéseket március 7-én, a visszavágókat március 14-én játsszák.

Videó – a Liverpool győzelme:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.