Foci

Arsene Wengert elüldözheti a népharag

arsene wenger (arsene wenger, )
arsene wenger (arsene wenger, )

Az Arsenál mesterét a Blackburn Rovers elleni kupakiesést követően verbálisan inzultálták a fanatikusok. Kedden a Bajnokok Ligájában bizonyítaná csapatával - kár őket letemetni. Nem lesz egyszerű.

A bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi játéknapján kétség kívül az Arsenal-Bayern München rangadó kerül leginkább reflektorfénybe. Különösen azért, mert ugyan a két csapat merőben ellentétes állapotban van jelenleg, ennek ellenére totál kiszámíthatatlan a továbbjutó kiléte. Lássuk miért.

A jelen: a szombati Blackburn Rovers elleni kupablama után gyakorlatilag eldőlt, hogy az Arsenal immár nyolcadik éve trófea nélkül marad – épp amióta a stadion elkezdték építeni. Az Ágyúsok ugyanis a Premier League-ben a harmadik-negyedik helyért lehetnek még versenyben, a Ligakupában és az FA Kupában pedig már nem érdekeltek. A BL-ben a szakértők és a szurkolók szerint is kevés az esélyük a továbbjutásra. Arsene Wenger, az Arsenalt 1996 óta, azaz 17- éve irányító szakember  azt nyilatkozta, nincs értelme az önmarcangolásnak, inkább a keddi BL-meccsen kell megmutatniuk, hogy komoly ellenfélnek számítanak a Bundesligát toronymagasan vezető, de esélyesebb bajorokkal szemben.

A Bayern ugyanakkor szinte szárnyal a német bajnokságban, ahol ebben a szezonban 22 mérkőzésből 18-at megnyert, mindössze hét gólt kapott, előnye pedig 15 pont a címvédő Dortmunddal szemben.

A múlt: A két együttes a BL 2000/01-es idényében egy csoportban szerepelt, s mindkettő továbbjutott, a 2004/2005-ös szezonban pedig – a mostanihoz hasonlóan – a nyolcaddöntőben találkoztak, ahonnan 3-2-es összesítéssel a Bayern lépett tovább. Az eddig mindössze négy meccsből álló mérleg a müncheniek fölényét mutatja, kétszer ők nyertek egy döntetlen és egy Arsenal-siker mellett.

Így látják az edzők: “A jelenlegi szerződésem 2014-ben ér véget. Biztos vagyok benne, hiányozni fog nekem a csapat, a munka, ha elmegyek, mert befejezem azt a 30 éves megszakítás nélkül a felső szinten, labdarúgásban eltöltött edzőitevékenységet (1984-ben az AS Nancy-Lorraine edzőjeként kezdte), ami sok elkötelezettségetigényel” – nyilatkozta Wenger sok más mellett a mérkőzést megelőzően, ami két dolgot jelethet. Egyrészt magára tereli a témát a meccsről, a hangoskodókat csendre inti, bármi is lesz a párharc végkimenetele, biztosan kitölti szerződését, másrészt megnyugtatja őket, már csak 1 évet kell kibírjanak vele. 

Jupp Heynckes, a Bayern vezetőedzője mindeközben udvariasan óvatos: “Az Arsenal az elmúlt hetekben ismét formába lendült. Támadásban egyre élesebbek, nem szabad alábecsülnünk őket. Folyamatosan fejlődnek, s ez számunkra igazi veszélyt jelent.”

A keddi másik mérkőzésen a BL idei meglepetéscsapata, a katari tulajdonban lévő spanyol Málaga a 2004-es győztes FC Porto vendége lesz. Előbbi tovább nyújtaná veretlenségi sorozatát, története első BL-szereplését ugyanis eddig úgy teljesítette, hogy meccset sem veszített. Portóban azonban nem lesz könnyű dolga, aktuális ellenfele vezeti hazája bajnokságát, ráadásul múlt pénteken – mintegy felkészülésként – könnyedén verte 2-0-ra a Beira Mart.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Arsenal (angol)-Bayern München (német) 20.45
FC Porto (portugál)-Málaga (spanyol) 20.45

Ajánlott videó

Olvasói sztorik