Foci

A Juve bekkelve nyert 3-0-ra

Claudio Marchisio (claudio marchisio, )
Claudio Marchisio (claudio marchisio, )

Ugyan a Celtic irányított a mérkőzés nagy részében, a Juventus nyert 3-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.

Nem kezdett megilletődötten a Celtic az esélyesebbnek tartott Juventus ellen, a glasgowi csapat, egészen pontosan Wanyama előtt adódott az első helyzet, Buffon tornázta ki szögletre a távoli löketet.

Ehhez képest a harmadik percben már a hazai kapuban táncolt a labda, a két napja még az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjében játszó Ambrose aludt be, Forster pocsékul jött ki a kapujából, Matri pedig a kapus alatt a hálóba gurított. Ugyan az egyik védő még kikanalazta a gólvonal mögül a labdát, Marchisio újra a hálóba lőtte a bogyót, ám végül Matrinak adták a találatot – helyesen.

A folytatásban aztán a Celtic dominált, a Juventus átengedte ellenfelének a területet és azt a szívességet is megtette a hazai együttesnek, hogy a középre ívelt labdákat a tizenhatos előterébe fejelgette ki, a skót csapat játékosai azonban többnyire a kapu közepére lőttek, naggyá téve Buffont.

Nem is sikerült az első félidőben egyenlítenie a Celticnek, a második felvonásra pedig kissé összébb kapta magát a Juve, amely ugyan még mindig inkább a védekezésre koncentrált, de sokkal kevesebb lehetőséget hagyott ellenfelének. A 62. percben Ambrose tehette volna jóvá korai hibáját, de a nigériai védő ígéretes helyzetből Buffon kezei közé fejelt.

A 77. percben Matri játszott Marchisióhoz egy kontra végén, a középpályás pedig nem hibázott, pedig Forster kapus bele tudott érni a lövésbe, védenie azonban nem sikerült. Ez a találat megnyugtatta a torinóiakat, akik a hajrában még Vucinic révén is beköszöntek. Az utolsó percekben Anelka is beállt, bár ő már nem tett hozzá sokat a Zebrák játékához.

A Celticnek nem sikerült szépítenie sem, így az történt, hogy a mérkőzés nagy részében domináló hazaiak 3-0-s vereséget szenvedtek, bejött a Juventus taktikája, az olaszok már-már a következő körben érezhetik magukat.

A játéknap másik mérkőzésén a Paris Saint Germain is kedvező helyzetbe jutatta magát, ugyanakkor Ibrahimovic kiállítása még fájhat a franciáknak. Részletek itt.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Celtic – Juventus 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Matri (3.), Marchisio (77.), Vucinic (83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik