Foci

Kiszáll az egri fociból a tulajdonos

Jámbor János főtámogató a szezon végéig takarékossági programmal ugyan, de kitartana a labdarúgó NB I.-ben szereplő Egri FC szponzorálása mellett.

Vancsa Miklós klubigazgató csütörtökön arról beszélt az egyesület honlapján, hogy a stadionvilágítási munkálatokkal kapcsolatban szabott határidő kedden lejárt, előrelépés pedig nem történt az ügyben.

A kivitelező TENT-T Zrt. keddig adott határidőt arra, hogy a klub tulajdonos-ügyvezetője, Kocsis Zoltán átutalja a munkálatok elkezdéséhez szükséges előleget a cég számlájára.

Vancsa hozzátette: ennek ellenére Jámbor János „emberségből és a tisztesség miatt” végigviszi a szezont, amennyiben ezt a tulajdonos és az önkormányzat igényli.

Vancsa elmondta, a főtámogatóval csak abban az esetben tervezhetnek a jövőt illetően, ha a stadion ügyében kézzel fogható és szemmel látható változások lesznek tapasztalhatók. Az Eger az őszi szezonban a világítás hiánya miatt nem játszhatott hazai pályán, így Debrecenben, illetve Budapesten, a Vasas otthonában fogadta aktuális ellenfeleit.

„A Kft. működése a részünkről a nyárig biztosított. Persze akár az is előfordulhat, hogy nem velünk képzelik el a jövőt, ebben az esetben nem tudjuk, mi jelenthet folytatást. Hogy utána Jámbor úr szerepet vállal-e az egri klub szponzorálásából, az az elkövetkező 4–5 hónaptól függ, valamint attól, hogy a város tud-e olyan körülményeket teremteni, amiért érdemes lehet az Egri FC mögé állni” –– idézi Vancsa Miklóst a közlemény.

Az Eger 11 pontjával jelenleg az utolsó előtti helyen áll az OTP Bank Ligában. Jámbor János nagy Vasas-szurkoló mellesleg, korábban évekig támogatta az angyalföldi csapatot, mint ahogyan szerepet vállalt Kecskeméten is pár évvel ezelőtt.

A legújabb hírek szerint angol befektető érkezhet a csapathoz, és állítólag a világításhoz szükséges pénzt is átutalták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik