Nagyon jó kis összecsapást hozott Burkina Faso, valamint a torna egyik legnagyobb esélyesének tartott Ghána között az afrikai labdarúgás minden szépségével és csúnyaságával. A lüktető találkozón előbb a Fekete Csillagok szereztek vezetést, ám a zöldmezesek a 60. percben egyenlítettek, a rendes játékidő pedig 1-1-el ért véget.
A hosszabbításban Burkina Faso volt a jobb, azonban mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani. A 117. percben egy óriási játékvezetői tévedést is elkönyvelhettünk, ugyanis a tunéziai sípmester tévesen ítélt meg egy második sárgát Pitroipának, akit így ki is állított.
A továbbjutás tizenegyesekkel dőlt el, amit Ghána kezdett, Isaac Vorsah pedig csúnyán mellé lőtt, méltán pályázhat minden idők egyik legpocsékabb büntetőjére. A folytatásban még két további társa rontott, ez pedig megpecsételte a ghánaiak sorsát, Burkina Faso 3-2-re nyerte meg a szétlövést és története során először eljutott az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjébe, ahol a Malit búcsúztató Nigéria lesz az ellenfele.
Eredmény – Afrikai Nemzetek Kupája, elődöntő |
Burkina Faso – Ghána 1-1 (0-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 3-2 Gólszerzők: Bance (60.) illetve Wakaso (13. – 11-esből) Piros lap: Pitroipa (117.) |