Foci

Valenciában hagyott két pontot a Barcelona

Cesc Fabregas (cesc fabregas, )
Cesc Fabregas (cesc fabregas, )

A listavezető Barcelona labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol pontvadászatban.

A Valencia az utóbbi időben párszor már megnehezítette a katalán sztárcsapat dolgát és vasárnap is komoly ellenfélnek bizonyult. Az első félidőben a Barcelona nem is nagyon tudott mit kezdeni a hazai együttessel, amely ráadásul Banega találatának köszönhetően a vezetést is megszerezte.

Messi még a szünet előtt egyenlített büntetőből, majd ugyanő a második felvonás elején adott tanári labdát Fabregasnak, ám a spanyol centikkel eltévesztette az alsó sarkot. Közben a Valenciának is akadt pár lehetősége, Valdésnak például a 88. percben óriási bravúrt kellett bemutatnia Soldado lövésénél. A felek végül nem tudtak dűlőre jutni, 1-1 lett a vége.

Délután a Sevilla hazai környezetben zsebelte be a három pontot a Rayo Vallecano ellen, a Pintér Ádámot csereként bevető Zaragoza pedig Málagán játszott 1-1-es döntetlent.

Eredmények – La Liga, 22. forduló

Valencia – Barcelona 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Banega (33.) illetve Messi (39. – 11-esből)

Sevilla – Rayo Vallecano 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Rakitic (45+2.), Negredo (54.) illetve Dominguez (51. – 11-esből)
Piros lap: Rakitic (90+1.)

Málaga – Zaragoza 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Isco (23. – 11-esből) illetve Postiga (13.)
Piros lap: Jose Mari (90+1.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik