Foci

Három gól és három piros Madridban

Diego Costa (diego costa)
Diego Costa (diego costa)

Az Atlético Madrid labdarúgócsapata hazai pályán 2-1-re nyert egy három kiállítást hozó összecsapáson a Sevilla ellen a spanyol Király Kupa elődöntőjének első felvonásán.

Érdekes mérkőzést láthatott csütörtökön késő este a Vicente Calderón stadion közönsége, ugyanis a három gól mindegyike büntetőből esett, ráadásul a piros lap is háromszor villant.

Az első félidőben nem történt túl sok minden, a hazai pályán játszó Matracosok voltak talán aktívabbak, ám igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni ők sem. A fordulást követően aztán Spahic kezezett második sárga lapot és büntetőt érően, Diego Costa pedig bevarrta a tizenegyest.

Nem sokkal később a Madrid is tíz emberre fogyatkozott, Negredo emelt kapura, a labda a menteni igyekvő Godín kezére pattant, amiért a játékvezető kissé elhamarkodva azonnali pirosat adott, pedig jól láthatóan nem volt szó szándékosságról. A vendégek csatára, ha már kiharcolta, el is végezte a büntetőt, 1-1-re módosítva az állást.

Innentől kezdve a Sevilla akarata érvényesült, ám Navarro a 70. percben kézzel tisztázott a tizenhatoson belül, Diego Costa pedig a második tizenegyesnél sem remegett meg. Navarro a hajrában még bezsebelt egy újabb sárgát, így őt is kiállították.


Az Atlético Madrid végül 2-1-re nyerte meg, így kedvező helyzetből várja a februári 27-i visszavágót, ugyanakkor a Sevillának még jól jöhet az idegenben lőtt gól.

Eredmény – spanyol Király Kupa, elődöntő, odavágó
Atlético Madrid – Sevilla 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Costa (49., 71. – mindkettőt 11-esből) illetve Negredo (56. – 11-esből)
Piros lap: Godín (55.) illetve Spahic (48.), Navarro (85.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik