Foci

Kiakadt a bíróra a Juventus edzője

Antonio Conte, a Zebrák mestere szerint a Juventus-Genoa mérkőzésen azért nem kaptak meg a hazaiak egy büntetőt, mert a játékvezető nápolyi.

Mint azt megírtuk, 1-1-es döntetlennel végződött a mérkőzés, vagyis meglepetésre pontokat hullajtott a Juventus egy hozható találkozón.

A 93. percben azonban egy szélről belőtt labdát Andreas Granqvist rúgott, illetve kezezett ki az alapvonalon túlra: előbb lábbal ért a játékszerhez, majd felpattant a kezére, így végül alkarral küldte szögletre azt. A játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, sőt, sárgát adott a reklamáló Vucinicnek.

Conte természetesen ezen kiakadt, és elmondta, az lehetett az ok, amiért nem adott tizenegyest a bíró, mivel nápolyi kötődésű, és a Napoli az egyik legfőbb üldözője a Juventusnak.

“A játékvezetőnek felelősséget kellene vállalnia. Még egy vak is látta volna a kezezést” – mondta dühösen a Juventus vezetőedzője – “Ilyen esetben vissza kellene adnia a játékvezetői engedélyét. Nem tudom tolerálni a történteket. Még az alapvonali bíró is látta, hogy büntetőt kellene ítélni. A legkevesebb amit mondhatok, hogy szégyellje magát.”

“Azt elfogadnám, ha azt mondja, nem látta az esetet, de hogy azt mondta, nem érezte, hogy büntetőt kellene ítélnie, ez nem normális. Nem erről szól a foci.”

A Juventus szombati döntetlenjével is vezeti a Seria A-t, azonban ha a Napoli nyerni tud vasárnap, akkor a déliek három pontra megközelítik a Zebrákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik