Mint azt megírtuk, Iker Casillas a Valencia elleni Király-kupa negyeddöntő második mérkőzésén eltörte a bal kézfejcsontját, amiért legalább hat hetet ki kell hagynia, így minden bizonnyal Antonio Adán helyettesíti majd a világ- és Európa-bajnok hálóőrt a madridiaknál.
Ráadásul a Realnak a Barcelonával kell majd szembenéznie a Copa del Rey elődöntőjében, vagyis ismét összejött egy El Clásico. Éppen ezért Pique úgy gondolja, jobb helyzetben van a Barca a továbbjutást illetően.
„Casillas a kapitánya és emblematikus figurája a Real Madridnak. Évek alatt bizonyította a tehetségét. A távolléte érezhető lesz: nem Adán miatt, aki szintén egy remek kapus, hanem azért, mert kapitány nélkül maradtak a madridiak” – mondta Pique.
A katalán klub segédedzője, Jordi Roura viszont nem akar foglalkozni a közelgő El Clásicóval.
„Inkább nem beszélnék a Real Madridról. Előbb a bajnokságban az Osasuna ellen kell felkészülnünk.”
A párharc első felvonását január 30-án, Madridban rendezik.