Foci

Meglepetéssel indult az ANK

dél-afrika (dél-afrika, )
dél-afrika (dél-afrika, )

Az Afrikai Nemzetek Kupája egy felejthető mérkőzéssel rajtolt, a házigazda Dél-Afrika 0-0-át játszott a Zöld-foki Köztársasággal.

Nosztalgikus érzés foghatott el sokakat a nyitómérkőzés nézése közben, ugyanis a lelátón felharsantak a 2010-es világbajnokságon már megismert vuvuzelák. Hiába azonban a nagy hangzavar, az eleinte kissé megilletődötten kezdő Zöld-fokiak egy idő után megemberelték magukat, egy nagy helyzetnél pedig a vezetést is megszerezhették volna.

A második felvonásban már a hazaiak előtt adódott nagy ziccer, Thsabalala lövését azonban fogta a vendégek kapusa. Kisvártatva egy újabb vendéghelyzetet jegyezhettünk fel, Khune azonban hárítani tudott. A 92. percben megnyerhette volna a meccset Dél-Afrika, ám a csapatkapitány Khumalo a léc fölé fejelt egy szöglet után, maradt a 0-0, a Zöld-foki Köztársaság válogatottja döntetlennel debütált a kontinenstronán.

A csapatokat hangos füttyszó kísérte az öltözőbe, a nézők minden bizonnyal hazai győzelmet reméltek.

A játéknap másik mérkőzésén sem kényeztettek el minket a játékosok, Angola és Marokkó összecsapása is 0-0-s döntetlent hozott.

Eredmény – Afrikai Nemzetek Kupája, A csoport

Dél-Afrikai Köztársaság – Zöld-foki Köztársaság 0-0

Angola – Marokkó 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik