Foci

Bravúr: a Fradi megverte a Dinamo Kijevet

Első spanyolországi edzőmeccsén a Ferencváros nagyszerű második félidei játékkal 3-2-re legyőzte a BL-főtáblás Dinamo Kijevet.

Eredmény – felkészülési mérkőzés:

Ferencváros Dinamo Kijev 3-2 (1-1)

A kezdőcsapatok:

FTC: Jova – Bönig, Otten, Fell, Jovanovic – Cukic, Besic – Somalia, Zeravica, Jenner – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz

Dinamo Kijev: Koval – Danilo Silva, Haceridi, Mikhalik, Selin – Garmas, Haruna – Jarmolenko, Gusev, Bezus – Rubén. Vezetőedző: Oleg Blohin

Gólszerzők: Otten (32.), Böde (56., 76.),  illetve Gusev (6., 11-esből), Kravets (48.)

Sárga lap: Cukic (82.), illetve Bezus (33.)

 

Marbellai edzőtáborozása első edzőmeccsét játszotta pénteken délután a Ferencváros. Az ellenfél Oleg Blohin Dinamo Kijeve volt, amely az első játékrészben még nem szerepeltette nagyobb sztárjait (azért Gusev vagy Jarmolenko sem piskóta).

Ők csak a második félidőben álltak be: például Miguel Veloso, Taiwo vagy éppen Nico Kranjcar. Ehhez képest meglepő, hogy a magyar csapat fordulás után játszott veszélyesebben, koncentráltabban.

Sőt, Böde Dániel személyében egy extrateljesítmény is akadt: az ex-paksi nagyon nagy kedvvel focizott, két fejesgóllal is jelentkezett. A Fradi annak ellenére aratott szép sikert, hogy egy edzőmeccsből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni.

Folytatás szombaton, akkor a CRF Cluj lesz az ellenfél. A kolozsváriaknál nem játszhat majd Vass Ádám, akinek begyulladt a talpcsontja.

Élő szöveges közvetítésünk itt olvasható vissza.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, BRAVÚRGYŐZELMET ARATOTT A FERENCVÁROS!

92. PERC: Böde nagy kedvvel játszik: nagyszerűen vett át egy labdát, majd 17-ről lőtt: szögletre mentett a kapus! Szép jelenetsor!

90. PERC: Böde mesterhármast szerezhetett volna!! Kilépett a védők mögől, egyedül ment a kapu felé, de pöccintése lejött a felső kapufáról.

88. PERC: A Kijev szorongatott, de az utolsó pillanatban sikerült tisztázni a 16-oson belül.

A Fradi szombaton is meccsel, akkor a szintén a Bajnokok Ligájában szerepelt CFR Cluj ellen játszik majd 16 óra 30 perctől.

80. PERC: Újabb Fradi-helyzet: a szöglet után bizonytalankodtak a védők és a kapus is, de Somalia csak fölé tudott bólintani.

76. PERC: VEZET A FERENCVÁROS!! Újabb Böde-fejessel már háromnál tart a magyar csapat! Megint balról érkezett a beadás, most Jennertől, Böde a leshatárról lépett ki, majd ugrott fel, a kijevi kapus tehetetlen volt. 3-2!

74. PERC: Cukic nagyon aktív, ezúttal Velosóval szemben szabálytalankodott.

70. PERC: Cukic lőtt 26-ról, a Dinamo kapusa nagy bravúrral szögletre mentett. Újabb nagy lehetőség.

Most nagyon nagy az iram, kicsit szétszakadt a pálya.

67. PERC: Óriási helyzetet hagyott ki a Fradi! Alempijevic adta középre a labdát, érkezett Böde, lövése pedig a kapufáról pattant vissza. Jobban játszik a Fradi a Kijevnél ezekben a percekben.

62. PERC: Nyom a Fradi, szögletekkel jelentkezik.

58. PERC: Somalia elrontotta a helyzetet: a bátor Ferencváros a középpályán szerzett labdát, 3 a 2-ben vezethették volna kapura, de a brazil beadása nem jött össze a bal oldalról.

Íme, Miguel Veloso facebook-posztjai mindennapjairól, a többi közt a marbellai edzőpályáról.

56. PERC: ISMÉT EGYENLÍT A FRADI! Balról érkezett a Bönig-beadás, Böde a 16-oson belül tisztán érkezett, és szépen fejelt a kapuba. 2-2!

52. PERC: A Fradi most kezd éledezni az ismét az elején bekapott góltól. A Fradiba csak Alempijevic érkezett a szünetben.

48. PERC: ISMÉT VEZET A DINAMO! Jova jött ki a kapuból teljesen feleslegesen, és erre a lehetőségre le is csapott Kravets, aki a 16-os vonaláról félmagasan az üres kapuba lőtt. 1-2!

Sztárok léptek pályára a szünetben a Dinamónál. A portugál válogatott Miguel Veloso, a horvát válogatott Nico Kranjcar vagy Taje Taiwo.

46. PERC: Elkezdődött a második félidő!

Hamarosan kezdődik a második félidő.

Így nyilatkozott Jenner és Józsi a meccs előtt:

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

41. PERC: Szép Fradi-próbálkozás: Haruna vesztette el a labdát a 16-os előtt nem sokkal, a labdát lekészítették Zeravicának, akinek lövését a Dinamo kapusa hatástalanította.

39. PERC: Szépen kijátszoitták a dinamósok a támadást, de a végén szögletre pattant egy védő lábáról a lapos lövés. A sarokrúgás után a fejest a gólvonalról vágta ki a Fradi.

35. PERC: Egy ukrán szöglet után szállt fölé a lövés, most egyébként határozottabb a Fradi.

32. PERC: EGYENLÍT A FERENCVÁROS! Zeravica ívelte be a szögletet, a labda lepattant a kapu torkában, Otten pedig ottan volt, és bevágta a léc alá. 1-1!

31. PERC: Talán az első komolyabb Fradi-helyzetecske: a jobb szélen adogattak a “zöldek”, Somáliához került a labda a 16-oson belül, majd a védőbe lőtt. Egy perc múlva Jenner lépett ki a labdával, szögletre tisztáztak az ukránok – először.

26. PERC: Cukic harcolt jól a labdáért, kitette Somáliának, de ő elbotlott a labdában a jobb szélen.

24. PERC: A kapu előtt kavargott a labda, amelyet végül Haruna lőtt Jova kapuja fölé. Később Jenner indult meg a bal oldalon, de a beadás hosszúra sikeredett.

22. PERC: Sokkal erőszakosabb a Dinamo, komolyabban veszik eddig a meccset. Keményebben lépnek oda, így a magyar csapat sok labdát veszít.

17. PERC: Már a középpályán elveszti a labdát a Fradi, de már kevesebbszer, mint az első percekben.

A Videoton csütörtökön játszott edzőmeccset Marbellában, 17-0-ra győzött.

15. PERC: Tétováztak a Fradi védői, szépen adogattak az ukránok, de mielőtt Gusev belőtte volna a labdát, kirőgták a lábát. Még jó, hogy már lest jelzett az asszisztens.

13. PERC: Koval kapusnak először kellett közbeavatkoznia, egy előreívelt labdát húzott le.

11. PERC: Még nem jutott el a Kijev 16-osáig a Ferencváros. Somáliának eddig pontatlanok az indítások.

Rendkívül népszerű a marbellai edzőközpont, itt lehet bővebb információhoz jutni róla.

8. PERC: Már az elején többet birtokolta a labdát Oleg Blohin csapata, és a támadásoknak meg is lett az eredménye.

6. PERC. VEZET A DINAMO KIJEV! Garmas fordult be a Fradi 16-osán belülre, ott buktatta Jovanovic. A 11-est Gusev értékesítette. 0-1!

4. PERC: Szabadrúgáshoz jutott a Dinamo, a 27 méterről leadott lövés lepattant a sorfalról.

A Dinamo és a Fradi eddig összesen 4 alkalommal találkozott egymással, kétszer a Ferencváros, kétszer a Kijev nyert. Először 1975-ben, történetesen a KEK-döntőben. Akkor 3-0-ra a Dinamo nyert. Legutóbb 1994-ben játszottak a felek, akkor az Üllői úton 3-0-ra nyert a Fradi, Lisztes kettő és Zavadszky egy góljával.

1. PERC: Elkezdődött az edzőmeccs Marbellán. A Ferencváros fekete mezében szerepel, a Dinamo fehérben. A kezdőben ezúttal is ott van a két új szerzemény/kiszemnelt, a brazil Junior Fell és a szerb Zeravica.

Hamarosan kezdődik az edzőmeccs.

Ahogyan arról írtunk, kiváló körülmények között edzőtáborozik a Fradi Marbellában, az igen népszerű központban. Ott van a Videoton és a Dinamo Moszkva is Dzsudzsák Balázzsal a soraiban.

Olyan erősségű ellenfelek várnak a zöld-fehérekre Spanyolországban, mint a Dinamo Kijev, a CFR Cluj, a Basel vagy éppen a Steaua Bucuresti.

Rögtön először a Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb, a Porto és a Paris Saint-Germainnel csoportköröző ukrán bajnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik