Foci

Ennyit kaszál a Videoton Sousa távozásával

Paulo-Sousa(960x640)(2).jpg (paulo sousa, )
Paulo-Sousa(960x640)(2).jpg (paulo sousa, )

Amerikai lapinformációk szerint a Videoton 600 ezer euró, azaz nagyjából 168 millió forint bevételre tesz szert abban az esetben, ha a portugál edző elvállalja a New York Red Bullsnál megüresedett edzői állást.

Ugyan a vidi.hu közleménye szerint a szakember családi okokból döntött úgy, hogy szerződése felbontását kéri – és mindez “az európai standardok szerint zajlott, a két fél között nincs jogi vagy egyéb jellegű vita”  -, ennek ellenére makacsul tartja magát a hír, hogy nem annyira családi okokból és nem annyira váratlan a döntés – hacsak Paulo Sousa feleségének nem régóta dédelgetett álma az amerikai kivándorlás…

Ugyanis hetek óta kering az interneten, hogy Sousát több európai csapat, valamint az amerikai New York Red Bulls is vinné. Márpedig, ha vinné, akkor a közleményben szereplő európai standardoknak megfelelő kitétel kivásárlást jelent még Amerikában is, kiváltképp ha tudjuk, hogy a “Bikák” tulajdonosa bizonyos Dietrich Mateschitz európai, közelebbről osztrák, amúgy több európai klubban is érdekelt tulajdonosként – például az osztrák Bundesligában szereplő Red Bull Salzburg és a német negyedik ligás  RB Leipzig csapatában.

Az amerikai lapinformációk, például a New York Post is, megerősíteni látszanak ezt a hírt, sőt, állítják a héten be is jelentik, miszerint Thierry Henryék új edzője Sousa lesz. A csakfoci.hu állítása szerint a Videoton 600 ezer euró, azaz nagyjából 168 millió forint bevételre tesz szert abban az esetben, ha a portugál tréner elvállalja az amerikaiak által szinte biztosra vett New York Red Bullsnál megüresedett állást. Egyre biztosabb, hogy Sousát egykori játszótársa, a szintén portugál Sérgio Conceicao váltja a Vidi kispadján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik