Foci

Mourinhót nem zavarja, hogy kifütyülik

jose mourinho (jose mourinho, )
jose mourinho (jose mourinho, )

A szakembert a vasárnap esti találkozó előtt a drukkerek kifütyülték, ennek pedig vélhetően az volt az oka, hogy a tréner sorozatban másodszor ültette le a kispadra a csapat kapusát, a fővárosi gárda egyik jelképének számító Iker Casillast. A hálóőrnek aztán már az 5. percben be kellett állnia, a José Mourinho által előnyben részesített Antonio Adant ugyanis a játékvezető kiállította.

Az El País című napilap hétfőn azt írta, „Mourinho káoszt teremtett a Real háza táján”, s az újság szerint a korábbi vezetőedzők közül senki sem volt „bizarrabb” a portugálnál.

A 85 ezer néző befogadására alkalmas Bernabeu Stadionban egyébként vasárnap este 30 ezer szék maradt üresen, Mourinho pedig a meccs után a maga ironikus módján nyilatkozott arról, hogy a szurkolók kifütyülték: „Nincs ezzel semmi baj, teljesen rendben van a dolog. Én így szeretek élni, nem kedvelem a kényelmes szituációkat.”

A Real a győzelem ellenére továbbra is 16 pontos hátrányban van a listavezető, ősi rivális FC Barcelonával szemben, és öttel gyűjtött kevesebbet, mint a második Atlético Madrid.

A Ser rádióállomás hétfőn körkérdést intézett hallgatóihoz Mourinho távozásával kapcsolatban, s a szavazásban részt vett háromezer hallgató 95 százaléka azon a véleményen volt, hogy a portugál szakember nem tölti ki 2016-ig szóló szerződését, sőt, kiprovokálja menesztését, a nyáron távozik Madridból, s visszatér Angliába. Utódjaként a Borussia Dortmundot irányító Jürgen Kloppot, a Paris Saint-Germaint vezető Carlo Ancelottit, valamint az Arsenal francia trénerét, Arséne Wengert emlegetik Spanyolországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik