Foci

Elrontotta a Málaga a madridi karácsonyt

Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )
Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )

A Real Madrid labdarúgócsapata 3-2-re kikapott a Málagától a spanyol bajnokság 17. fordulójában.

José Mourinho nem egy szívbajos ember: a Real Madrid portugál vezetőedzője kihagyta a kezdőből Iker Casillast, helyette a tartalékkapus, Adán kezdett a vonal előtt.

A fővárosiak jól játszottak a találkozó elején, Cristiano Ronaldo már az első percekben betalálhatott volna, Caballero nagy bravúrral tudott csak védeni. A portugál később nagy ziccerben a kapu mellé bombázott.

A folytatásban kissé visszaesett a színvonal, de az első félidőben a hazai Málagának nem sok momentuma volt, kapura tartó lövésük pedig egy sem. Ehhez képest a szünet után az andalúzok rendesen belekezdtek, sorra vezették a támadásokat, Isco pedig a 49. percben egy szép lövéssel megszerezte a hazaiaknak a vezetést.

Megfogta a bekapott gól a Madridot, de nem adták fel a vendégek, egy szerencsés találattal pedig egyenlítettek, Sanchezről pattant saját hálójába a labda. A Málaga azonban ezt követően ismét sebességi fokozatot tudott váltani, a csereként beálló Santa Cruz pedig gyorsan vágott kettőt – a másodikban benne volt Adán.

Izgalmas volt a hajrá, ugyanis a 82. percben egy szép madridi akció végén Benzema a hálóba passzolt Özil keresztlabdája után. Az eredmény már nem változott a lefújásig, a Málaga 3-2-re nyert és 29 esztendő után győzte le újra a Real Madridot. A blancók a harmadik helyen maradtak, de már 16 pont a hátrányuk a listavezető Barcelona mögött.

Mourinhónak ez volt vezetőedzőként a 400. bajnoki összecsapása. A korábban többek között a Porto, a Chelsea és az Internazionale együtteseit is dirigáló portugál ezeken a mérkőzéseken 282 győzelmet, 79 döntetlent és 39 vereséget könyvelhetett el – nem semmi mérleg.

Eredmény – La Liga, 17. forduló

Málaga – Real Madrid 3-2 (0-0)
Gólszerzők: Isco (49.), Santa Vruz (73., 76.) illetve Sanchez (66. – öngól), Benzema (82.)

Osasuna – Granada 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Nino (8.) illetve Mainz (41.), Benitez (48.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik